Az Iszlám Állam esetleges újabb támadásai miatt készültségben vannak az amerikai parancsnokok Afganisztánban, írja a Reuters.

Frank McKenzie, az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának vezetője arról beszélt, járművekről indított robbanószerkezetek és rakéták ellen is felkészültek a védekezésre.

Minden tőlünk telhetőt megteszünk

- fogalmazott.

Hozzátette, bizonyos hírszerzési információkat korábban is megosztottak a tálibokkal, akik véleménye szerint egyes merényleteket ezeknek köszönhetően meg is akadályoztak, de a veszély még nem hárult el.

Az Amerikai Egyesült Államok felpörgette az emberek evakuálását Afganisztánból, a tálibokkal kötött megállapodás értelmében ugyanis augusztus 31-én kivonulnak az országból. Ezt a határidőt Joe Biden elnök a körülmények ellenére nem hosszabbította meg.

A csütörtöki reptéren elkövetett terrortámadásoknak már több mint száz áldozata van, köztük 13 amerikai katona.

Biden arról beszélt, revánsot fognak fenni az Iszlám Államon, amely magára vállalata a merényleteket.

Kapcsolódó

Ez a robbantás tette teljes vereséggé az afganisztáni háborút

Joe Biden korábban azt mondta, az afganisztáni háború célja nem az államépítés volt, hanem a terroristák legyőzése, hogy többé ne támadhassák meg az Egyesült Államokat. Ehhez képest még az utolsó napokban is tucatnyi amerikai katona halt meg egy terrortámadásban, amelyet egy terrorszervezet hajtott végre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!