Számos leköszönő polgármesterhez hasonlóan dr. Nagy Gábor Tamás szabadságának megváltása is kérdéseket vet föl - kezdi Facebook-posztját V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere.


A kerület vezetője szerint az elektronikus rendszerben lévő adatok alapján 158 nap ki nem vett szabadságot tartottak számon a fideszes politikusnál, ami több mint 7,5 millió forint kifizetését jelentette volna. Hozzátette:

ha Nagy Gábor Tamást újraválasztják, ez a szabadság-megváltás akkor is járt volna, mivel az új polgármesteri ciklus új munkaviszonynak számít.

Naszályi arról ír, hogy az önkormányzat jegyzője felülvizsgálatot rendelt el a szabadság-nyilvántartásban, és megállapította, hogy 2016 elején az átvitt és az új éves szabadság keretén felül 121 nap szabadság került be valahogyan a rendszerbe.

Azonban egy másik táblázat szerint 37 nap ki nem vett szabadság a valós mennyiség. Ennek a megváltása 1 millió 762 ezer forint. Ezt az utóbbi számítást terjesztették be és a december 12-i képviselő-testületi ülésen ezt fogadta el az új vezetés.

Ha a leköszönő polgármester vitatja a számítást, jogi úton megpróbálhatja érvényesíteni a véleményét - teszi hozzá a polgármester.

Kiemelt kép: Soós Lajos/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!