A játékos sokallta, hogy két válaszból kell eldöntenie a helyeset, ekkor jött Gundi mindent vivő mondata.


Továbbra is hasít az RTL képernyőjén Az ugrás című műveltségi (bár sokszor inkább bulvár-közéleti) vetélkedő, és úgy tűnik, Gundel Takács Gábor ebben a műsorban is lubickol a szerepében. Ami nagyjából a tőle megszokott: barátságosan, de azért vicces, olykor pikírt megjegyzések társaságában igyekszik egyengetni, néha pedig kissé megnehezíteni a játékosok dolgát.

A legutóbbi előzetesben Gergőt láthattuk, aki az egyik kérdésnél szóvá tette, hogy neki bizony még a két lehetséges válaszból is nehéz kiválasztania az egy helyeset. Erre volt egy nagyon frappáns válasza Gundinak:

– csapta le a labdát a műsorvezető. Merész dolog volt tőle épp a politikusokkal viccelni, hiszen nem olyan régen épp egy politikai ügy farvizén került be a hírekbe: ő volt az első, aki távozott az – akkor még – államfő, Novák Katalin tanácsadói testületéből, miután kiderült, hogy elnöki kegyelemmel szabadulhatott a börtönből a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatójának helyettese és bűntársa, K. Endre.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!