Szerdán az Európai Néppárt (EPP) tagsága megszavazta új eljárási szabályzatát, frissítve a 2013 októbere óta hatályos rendelkezéseket. A változtatás minősített többséggel fogadták el - írta meg a pártcsalád honlapján.

Mint írják: az új szabályok mától lépnek hatályba, és nem alkalmazzák őket visszamenőleges hatállyal. Az új szabályok bevezetését 148-an támogatták, 24-en ellenezték és 4 fő tartózkodott. Az ellenzők között voltak a fideszes tagok is. A most elfogadott módosítás lehetővé teszi, hogy a frakcióból ne csak egyes tagokat, hanem csoportokat is ki lehessen zárni, illetve ideiglenesen felfüggeszteni a tagságukat. A szöveg megtartotta azt a szabályt, amely a kizárásról szóló döntéshez kétharmados többség meglétét írja elő.

A Fidesz kilép

A kormánypárt eközben megerősítette: a Fidesz ma elhagyja az EPP európai parlamenti frakcióját. Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményükben úgy fogalmaztak: jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében, az alapszabály elfogadott módosítása azzal fenyeget, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják gyakorolni képviselői jogaikat.

Már a Twitterre is kikerült az a levél, amit Orbán Viktor Manfred Webernek küldött, ez lényegileg megegyezik a fideszes politikusok közleményével:

BOOM. Fidesz quits the EPP, after the centre-right group amends its rules to make ejection easier. Orban jumps before he is pushed. pic.twitter.com/uvIZFROUJL

- Tom Nuttall (@tom_nuttall) March 3, 2021

A Népszava cikke szerint az északi és balti országok hat kereszténydemokrata pártjának vezetője tegnap este nyilatkozatot adott ki, amelyben kezdeményezték a Fideszhez tartozó EP-képviselők tagságának felfüggesztését. Othmar Karas, az Osztrák Néppárt európai parlamenti delegációjának vezetője a lapnak elmondta: "A párbeszéd híve vagyok, s azon dolgozom, hogy közös megoldásokat találjunk, de elutasítom, hogy Orbán megint megpróbáljon megzsarolni minket, és ismét minket vádoljon", mondta a politikus, aki tavaly decemberben a gestapózó Deutsch Tamás kizárásának egyik kezdeményezője volt. Társaival együtt akkor annyit ért el, hogy a fideszes delegációvezető tagságát felfüggesztették. Ekkor alakult meg a Néppártban az eljárási szabályzat frissítésén dolgozó munkacsoport.

Kapcsolódó

Hat ország politikusai írtak levelet Webernek, amelyben a fideszesek tagságának felfüggesztését kérik

Nem engednek Orbán Viktor zsarolásának.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!