Az Európai Bizottság szerdán felszólította az uniós tagállamokat: azonnal vezessenek be szigorúbb korlátozó intézkedéseket, hogy megfékezzék a koronavírus-járvány második hullámát.


Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos kijelentette, hogy az új fertőzöttek száma masszívan nő az EU-ban, így a tagországoknak további és azonnali korlátozó intézkedéseket kell bevezetniük, és szigorúan kell ügyelniük azok betartatására.

Ez lehet az utolsó esélyünk, hogy elejét vegyük a tavaszi állapotok megismétlődésének

- hangsúlyozta. Sorsdöntő pillanatban vagyunk - tette hozzá.

Kiriákidész attól tart, hogy az influenza a koronavírussal társítva halálos ikerpandémia kialakulásához vezethet. A szakértő arra kérte a kormányokat:

buzdítsák a lakosságot, hogy oltassák be magukat influenza ellen, és tegyenek eleget a távolságtartásra vonatkozó intézkedéseknek, csökkentve a koronavírus-járvány terjedését.

A héten megjelent brit kutatások szerint kétszeresére nőtt a halálozási kockázat azoknál, akiknek influenza- és koronavírus-tesztje is pozitív lett, szemben azokkal, akik csak a Covid-19-ben betegedtek meg.

A szezonális influenzavírusoknak évente - a járvány súlyosságától függően - 4-50 millió fertőzöttje és 15-70 ezer halálos áldozata van Európában.

kiemelt kép: MTI/EPA/Reuters pool/Francois Lenoir


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!