Egy autós elütött egy gyalogost tegnap este fél kilenc előtt nem sokkal Budapest VI. kerületében, az Andrássy út 29. szám előtt, derül ki a rendőrség közleményéből.


A balesetben a gyalogos férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset-info.hu értesülése szerint az Eucharisztikus Kongresszus mikrobusza gázolta el a férfit. (A kongresszus ma kezdődik és egy héten át tart Budapesten.) Nem világos a portál írása szerint, hogy a mikrobusz csak a rendezvényre tartott, vagy a rendezvény eszközének számít-e. A portál értesülése szerint a mikrobusz a rendezvény egyik helyszínére tartott. A portál úgy tudja, hogy a Hajós utcai kereszteződésnél egyik zebráján "vélhetően a tilos jelzés ellenére próbált egy kisebb csoport szlovák állampolgárságú fiatal átkelni, amiből ismeretlen okból kivált egy 30 év körüli férfi, aki felgyorsította lépteit annak érdekében, hogy mielőbb átérjen a másik oldalra, de akkor ért oda a szabad jelzésen nagy sebességgel áthaladó mikrobusz, ami valósággal elcsapta a fiatalt." A portál úgy tudja, hogy az elgázolt férfi úgy 20 métert repült, majd még hosszú métereken át csúszott az aszfalton.

Sopronban pedig éjfélkor szaladt fel egy autó a járdára, az elütött gyalogos meghalt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!