Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordul Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője azzal kapcsolatban, miért nem fogadta el az Európai Bizottság (EB) a magyar kormány pályázatát a koronavírus-járvány miatti munkanélküliséget mérséklő uniós támogatás (SURE) igénybevételére.


Ujhelyi emlékeztetett arra az MTI beszámolója szerint: a program célja, hogy olyan, az Európai Unió közös hitelfelvételéből származó eurómilliárdokat adjon egy-egy kormánynak, amellyel azonnal védekezni tudnak a munkaerőpiac összeomlása ellen. A program augusztus 24-én elindult: 15 ország mintegy 81,4 milliárd eurót kapott, szeptemberben pedig Portugália pályázatát is elfogadták. Hozzátette: Lengyelország például 11,4 milliárd eurót, mintegy 4000 milliárd forintot, Csehország pedig 2 milliárd eurót, azaz 700 milliárd forintot kapott.

A programra 17 ország pályázott, 16-an sikeresen, vagyis "megint elbénázott valamit az Orbán-kormány", mert Magyarország volt az egyetlen, amely nem volt képes megfelelő pályázatot benyújtani - vélekedett.

egy hónapja írtunk arról, hogy akkor még 15 tagállam pályázatát bírálta el az EU, mindegyik kapott pénzt. Azóta tehát még a portugálok pályázata kapott támogatást. A magyar kérelemről továbbra sincs hír.

A szocialista képviselő ezért azt szeretné megtudni írásban feltett kérdésre Gulyás Gergelytől, mi szerepel a magyar kérvényben, miért nem fogadta el az EB a magyar pályázatot, mire, mekkora összeget kértek, milyen ágazatokat, pontosan hány vállalkozást szeretnének segíteni, és hány munkahelyet szeretnének megvédeni az összegből.

Kiemelt kép: Fotó: 24.hu/Berecz Valter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!