Magyarország a 2020-as eredményén 1 pontot rontva 43 pontos eredményt ért, és ezzel a teljesítménnyel - az egy évvel korábbihoz képest négy pozícióval lejjebb - a 73. helyen végzett az összesen 180 országot vizsgáló világrangsorban - írja a Transparency International, amely idén 27. alkalommal készítette el a világ legátfogóbb korrupciós felmérését, a Korrupció Érzékelési Indexet . Hazánk így az utolsóelőtti helyen áll az Európai Unión belül, és csak Bulgáriát előzi meg.


A 43 pont alapján az inkább korrupt országok közé sorolják Magyarországot. (0 a leginkább korrupt országot jelenti, 100 pont a korrupcióval legkevésbé fertőzöttet.)

A régiós országokhoz képest is tovább folytatódott Magyarország leszakadása. Az elmúlt tíz évben a 11 közép- és kelet-európai uniós ország között Magyarország pontszáma esett a legnagyobbat (12-öt), miközben Észtország és Lettország teljesített a legjobban, 10-10 pontos növekménnyel. A visegrádi országok közül tavaly Szlovákia 9, Csehország 11, míg Lengyelország 13 ponttal kapott jobb értékelést, mint Magyarország, emelik ki a közleményben.

A Transparency International Magyarország (TI Magyarország) most elkészített jelentésében megállapítja: hazánk tíz évvel ezelőtt 55 ponttal az akkor vizsgált 176 ország közül a CPI-rangsor 46. helyezését szerezte meg, így Magyarország egy évtized alatt 12 ponttal és 27 helyezéssel esett vissza a korrupciós világrangsorban.

A világranglista élbolyában hosszú évek óta gazdag és - Szingapúrt, mint felvilágosult autokráciát leszámítva - a demokratikus és jogállami normákat maximálisan tiszteletben tartó országok állnak. 2021-ben az egyaránt 88 pontos Dánia, Finnország és Új-Zéland holtversenyben osztoztak a korrupciós lista első helyén, utánuk következik Norvégia, Svédország és Szingapúr (85-85 ponttal).

A Transparency International berlini központja a felmérés kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy azok az országok, amelyek nem védelmezik az alapvető szabadságjogokat, a korrupció visszaszorításában is kudarcot vallanak. A szervezet kiemeli: az emberi jogok és a jogállami értékek tisztelete nélkül nem lehet sikerre vinni a korrupció elleni küzdelmet. "Az autoriter rezsimek megszállják a hatalmukat korlátozni hivatott intézményeket és a korrupció elleni küzdelmet a pillanatnyi politikai érdekeiknek rendelik alá" - hangsúlyozta Delia Ferreira Rubio, a TI globális elnöke, hozzátéve, hogy "a korrupció megfékezése kizárólag a polgárok szabadságát védelmező társadalmakban lehet sikeres".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!