Mintha valahol a világháborús keleti fronton lennének, nemrég egy mentőt kellett menteni, ami egy csatornafedélben akadt el.


Most jó lakni a péceli lakóparkban. Mármint azoknak, akik szeretik az igazi kalandokat, imádják az adrenalinfröccsöt, és minden vágyuk autószerelőre költeni a felesleges pénzüket.

Történt ugyanis, hogy

Az utakat eredetileg murvával szórták fel, de azt meg teljesen széthordták az arra járó teherautók, ami maradt az végeláthatatlan sártenger, ahogy az oroszok mondják, Raszputyica, azaz úttalanság. Amíg ez az állapot a fennál keleten, a harcok is csillapodnak, mert még egy tank is elakad a keleti sztyeppéken.

Megoldás meg nincsen, holott az ott lakók többsége hajlandó lenne a zsebébe nyúlni, hogy aszfaltos utat építsenek a mostani semmi helyére. Azonban az önkormányzat nem hajlandó hozzájárulni az út megépítéséhez, mondván, azt az elpárolgott kivitelező végnek kellett volna kiviteleznie.

Ráadásul aknaként meredeznek a nemlétező út szintjéhez méretezett csatornafedelek, melyeket el-elsodornak a sárral küzdő autók, s azokat a helyi lakók vonszolják a helyükre. Így történt, hogy egy mentőt például a tűzoltóknak kellett kihúzni, amikor elakadt a csatornafedél helyében.

A Blikk cikkét, képekkel itt tudja elolvasni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!