Egy friss tanulmányban a szerzők az emberi test egy új részét mutatják be - írja az IFLScience. Az érintett izomréteg a rágóizomban, az arccsontok és az alsó állkapocs között található, és kulcsszerepet játszik a rágásban.
Az állkapocs izmai közül a rágóizom a leginkább szembetűnő. A szakértők eddig úgy vélték, hogy ez az izom egy mélyen fekvő és egy felszíni rétegből áll, egyes szakszövegek ugyanakkor utalnak egy harmadik, még mélyebben lévő rétegre. Jens Christoph Türp, a Bázeli Egyetem Fogászati Központjának munkatársa és a csapat tagja szerint az ellentmondások miatt úgy döntöttek, hogy érdemes ismét átfogóan elemezni a rágóizom szerkezetét.
A kutatóknak a vizsgálat során sikerült megtalálniuk a feltételezett harmadik izomréteget.
Dr. Mezey Szilvia, a csapat tagja szerint az új réteg iránya és funkciója alapján egyértelműen megkülönböztethető a másik kettőtől. Mint hozzátette, az újonnan leírt réteg feladata az alsó állkapocs stabilizálása, és ez lehet a rágóizom egyetlen része, amely hátrafele húzza az alsó állkapcsot.
![Az emberi test egy új részét fedezték fel 1](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-13/308210-462005-1665639905-269289-729641-1640593204-gettyimages-513092049-e1640589832762.jpg)
A szakértők 12 formaldehidben konzervált fejet, illetve 16 újabb holttestet elemeztek CT-vel, emellett egy élő személy fejét is megvizsgálták MRI-vel. A csapat az új izomréteg megnevezésének a Musculus masseter pars coronidea nevet javasolja. A kutatók úgy gondolják, hogy felfedezésüknek gyakorlati következményei is lehetnek, az új izomréteg megtalálása például hozzájárulhat a sebészet fejlődéséhez.