Fideszisztán Döbrögijei, avagy hol a pofátlanság határa?

Ander Balázs (Jobbik) ezzel a címmel - történelmi kitekintést is adó - írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Rogán Antalnak, a miniszterelnök kabinetfőnökének.

Az ellenzéki képviselő utalva felesége,

Rogán Barbara családjának földszerzésére is, ami miatt a DK eljárást kezdeményezett, úgy vélte, a törvényi tiltás dacára kijár a "nagyméltóságú" titulus immár a miniszternek is. Olyan szépen

gyarapodik a NER uborkafájára felkapaszkodott egykori » parasztgyerekek» milliárdossá váló pereputtyának kastély- és földbirtokállománya. Élőerő nélkül azonban vajmi keveset ér az a roppant ingatlanvagyon, melynek láttán még a középkor tartományurai is elégedetten csettintenének.

Kapcsolódó

Rogán Antal, aki parasztgyerekként helikopterezett a Fidesz első sorába

A kívülről jött, aki gyorsan az élre tört és mindig tudta, hova kell állni. Egyszer már visszavonult, dolgozott Kövér mellett, most Habonnyal karöltve Orbán hű kiszolgálója, de egyre több van a rovásán. Portré.

Az ellenzéki politikus attól tart, hogy a valamiért a feudalizmus iránt olthatatlan vonzalmat érző modern hűbéruraknak nem lesz
elég bérrabszolgaság, elvárják majd, hogy a munkaerőt az állam akár kényszerintézkedésekkel biztosítsa, előbb-utóbb még ingyen munkaerőt is követelnek majd.

Ander Balázs félve kérdezte a "Nagyméltóságú Miniszter Urat ":

  • Tervezik-e az 1848. évi IX. törvénycikk visszavonását annak érdekében, hogy a jobbágyság és a robot, azaz a földesurak földjén végzett ingyenmunka visszaállíttassék?
  • Szándékoznak-e a jobbágyokat ismét röghöz kötni? II. József botor módon nem gondolt ugyanis a "nersevik nobilitásokra", akik a 21. század elején szembesülhetnek a "jobbágyaik szabad költözködési jogából fakadó munkaerőhiánnyal…"
  • Fontolgatják-e "a berzenkedő jobbágyok" megfékezéséhez az 1848. évi XI. törvénycikk 4. §-át eltörölni, "a földesúri törvényhatóságot" polgári és büntetőügyekben visszahozni?
  • "Elképzelhető-e, hogy a pajzánabb s vigorózusabb nersevik potentátok kedvéért végül a ius primae noctis is bevezetésre kerül?"

A Jobbik politikusának utolsó kérdése arra utal, hogy a történelemkönyvekben rendszeresen szerepel a középkori nemesi kiváltságok között az első éjszaka joga, amely több történész szerint azonban csak legenda, valójában egy szűznek férje helyett nem vehette el az ártatlanságát földesura.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!