A többségben lévő ellenzék alkotta meg és fogadta el a város költségvetését szerdán a szombathelyi közgyűlés rendkívüli ülésén. A város polgármestere, Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) és a Fidesz-frakció tartózkodott a végszavazáskor.

A költségvetést eredetileg a polgármester készítette és terjesztette be a testület február 28-i ülésére, amelyhez azonban az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt-frakció, valamint a Jobbik és a Pro Savaria alkotta ellenzék 130 módosító indítványt tett.

Az átformált költségvetésben változatlanul hagyták a 30 milliárd 188 millió forintos főösszeget, az előírásoknak megfelelően továbbra is működési hiány nélkül terveztek, de más területekre irányítottak forrásokat.

Az eredeti előterjesztésben szereplő 500 millió forint helyett például 1 milliárd forintos útfelújítási programot irányoztak elő, felsorolva azokat a - főként az ellenzéki képviselők körzetében lévő - utcákat, ahol javaslatuk szerint utak és járdák újulhatnak meg.

A Fidesz-KDNP-frakció szerint "választási látványköltségvetés" született, az ellenzék szerint módosító javaslataik a szombathelyiek igényét tükrözik. Azokat az út- és járdafelújításokat célzó javaslatokat amelyeket a Fidesz-KDNP tett, döntő részben elutasították.

Szombathely, 2018. április 4. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester beszédet mond a szombathelyi Smidt Múzeum 248 millió forintos beruházással elkészült új fogadóépületének átadásán 2018. április 4-én. MTI Fotó: Varga György

A Fidesz akarta megakadályozni, hogy migrációs bizottság alakuljon Szombathelyen

De mivel az ellenzéknek van többsége, hiábavaló volt az ellenállás.

Nemény András ellenzéki frakcióvezető ezt azzal indokolta, hogy a fideszes képviselők a vagyongazdálkodási többletbevételeket jelölték meg forrásként, szavai szerint ha teljesülnek a bevételek, a költségvetés módosításával támogatni fogják azokat is.

Az egymilliárd forintot meghaladó változtatás forrásait az évről évre növekvő, 2018-ban 9 milliárd forintot meghaladó iparűzési adóból, valamint az oktatási, kulturális és sporttámogatások csökkentéséből szándékozik előteremteni a szombathelyi ellenzék.

Kevesebből gazdálkodhat például a Szombathelyi AGORA Kulturális Központ, 20 millió forinttal kevesebbet kap a városi múzeum, 9 millió forinttal a Segítés városa program, valamint 37,5 millió forinttal csökken Haladás Labdarúgó Kft. támogatása.

Megvonták a szombathelyi vásárcsarnok átépítésére kialakított tartalékot, kevesebb támogatást kap a diákönkormányzat és elbocsátanak a polgármester kabinetjéből egy politikai munkatársat. Ez utóbbit Lendvai Ferenc (Fidesz) frakcióvezető politikai tisztogatásnak nevezte.

Szintén ellenzéki javaslatra megemelték viszont a városháza dolgozóinak bérét 10 százalékkal és egyszeri kafetéria juttatásban is részesülnek az önkormányzati dolgozók. Kilencvenkét millió forinttal többet kap a TAO-támogatás pótlására a Weöres Sándor Színház.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!