A holland női kézilabda-válogatottal 2019-ben világbajnoki címig jutó Tess Wester egy szezon után el akar igazolni jelenlegi csapatától, a CSM Bukaresttől. A román klub már meg is tette a szükséges lépéseket, ugyanis a következő idényre leszerződtette Evelina Erikssont.

A 28 éves Wester holland klubok után előbb Németország felé vette az irányt, majd 2018-tól három évet töltött el a dán Odensénél, végül tavaly nyáron döntött úgy, hogy kipróbálja magát Romániában. A Handban Inside-nak azonban elárulta, magányosnak érzi magát, a helyzeten pedig az sem segít, hogy honfitársa, Martine Smeets sérülése miatt hosszabb időre kidőlt.

Meg akartam tapasztalni, hogy milyen egy nagy kelet-európai klubnak játszani, ahol nagyok az elvárások is. Már beszéltem a klubvezetőkkel az érzéseimről. Ha igazolnak egy másik hollandot, talán maradok. De az élet túl rövid ahhoz, hogyan olyan helyen töltsük, ahol nem vagyunk boldogok

- nyilatkozta a kapus.

Kapcsolódó

Még a tánc is belefért az idegtépő csatában: Borics Ádám újabb győzelme után címmeccset vívhat

Borics Ádám karrierje egyik legfontosabb sikerét aratta St. Louisban.

A bukaresti csapat ott van a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc között, igaz, annak is köszönhetően, hogy a CSZKA Moszkvát az orosz-ukrán háború következtében kizárták, így a román topcsapatnak nem kellett a nyolcaddöntőben pályára lépnie. A Bukarest ellenfele a dán Esbjerg lesz majd.

A CSM Bukarest a román bajnokságban a második helyen áll, 17 lejátszott mérkőzés után egy pont a hátránya a városi rivális Rapid mögött.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!