103 éves korában visszavonult June Spencer, a The Archers című rádiójáték-sorozat utolsó eredeti szereplője. A színésznő az Archers indulása, azaz 1951 óta játszotta Peggy Woolley (korábban Archer) szerepét a világ legrégebb óta műsoron lévő, folytatásos hangjátéksorozatában, mely egyebek között A Szabó családnak is mintául szolgált. Az Archers 71 éves fennállása alatt túlélt mindent: a rádió népszerűségének hanyatlását, tévés szappanoperák felemelkedését és bukását, az internetet, és még a koronavírus-járványt is, amely az eddigi legkomolyabb veszélyt jelentette a sorozatra. Bár elsősorban az idősebb korosztályban volt hagyományosan a legnagyobb az Archers népszerűsége, a sorozat mindig meg tudott újulni, és megtalálta a közönségét a fiatalabbak között is, ezért is lehet, hogy mára a hallgatóság nagy része is lecserélődött, de a műsor él és virul.
Kapcsolódó
Összevesztem a legjobb barátommal, mert szamárságnak tartja a Szabó családot
Hatvan éve indult a Magyar Rádió folytatásos hangjáték-sorozata, A Szabó család, melyet a fénykorában milliók hallgattak, és sokan valóságnak is hitték a benne történteket.
Dráma krikettmeccs és lekvárfőzés között
A nyugat-közép-angliai Worcestershire és Warwickshire megyék közé megálmodott, fiktív Borsetshire megyében található, ugyancsak fiktív Ambridge nevű faluban játszódó sorozat eredetileg népművelési céllal indult.
A The Archers eredetileg a farmerek oktatása és ezáltal a háború utáni élelmiszertermelés ösztönzésére jött létre, de hamarosan a városi és vidéki közönség számára is jelentős szórakozási forrássá vált, és 1953-ra 9 millió hallgatót vonzott. A kitalált Ambridge falu mindennapi élete, a humoros eszmecserék és a mezőgazdasági év naptára továbbra is fontos elemei a szappanoperának, amelyben a dráma e bukolikus háttér előtt játszódik. Minden tavasszal meglátogatjuk a báránynevelőt, míg a legtöbb nyáron egy krikettel kapcsolatos történet és egy falunapi ünnepség szerepel, ősszel pedig a virág- és terménykiállítás, az örömtüzek éjszakája és a karácsonyi fények
- mutatta be az Archers világát a Conversation cikke.
Nem véletlenül emlegetik a sorozat által bemutatott, idealizált, letűnt angol vidéket a Downton Abbey testvéreként, hiszen az Archers vonzereje is hasonló nosztalgiára épül. Ugyanakkor az Archers képes volt folyamatosan változni, és idomulni a világhoz illetve az elvárásokhoz. A műsor eredeti célja az volt, "hogy az általános hallgatóság, azaz a városi ember számára megfelelő egyensúlyt teremtsen a vidéki élet tisztán tényszerű és szórakoztatóbb aspektusai között." Az Archerst útjára indító Godfrey Baseley birminghami mezőgazdasági műsorok készítője volt, és az első években a Mezőgazdasági Minisztérium feljegyzéseket küldött a BBC-nek a szárnyaslégyről és a sertésinfluenzáról, vagy bármi aktualitásról, amit szerintük érintenie kellett a sorozatnak, és nagyjából ezek a praktikus információk tették ki a sorozat tizenöt százalékát.
Baseley-t aztán 1972-ben leváltották, a helyére pedig Malcolm Lynch, a Coronation Street című tévés szappanopera korábbi forgatókönyvírója került, az Archers pedig fokozatosan elszakadt a kezdeti koncepciótól. Baseley igen kritikus volt a sorozat későbbi irányával szemben, például kiborult attól, hogy bekerült egy homoszexuális karakter is. "Az Archers teljesen eltévedt. Szerencsére már majdnem teljesen süket vagyok, és nem tudom tovább hallgatni" - mondta Godfrey Baseley 1996-ban, egy évvel azelőtt, hogy 92 éves korában meghalt.
Pedig nyomokban még a mostani Archers is emlékeztet a hetven évvel ezelőttire: "A sertéstenyésztés és a fejőstehenek technológiájának bonyolult részletei olyan narratívába szövődnek, amelyben a vidéki élet idealizált rituáléi (lekvárfőzés, virág- és terménykiállítás, végtelen csésze tea) furcsán eseménytelen, napközbeni hátteret képeznek a dráma nagyobb hullámainak, amelyek vagy jellemzőek az angol vidéki életre, vagy nem" - írta két évvel ezelőtt a Guardian.
Gyilkosság egyenes adásban
A Downton Abbey-hez hasonlóan az Archers is törekedett arra, hogy az ábrázolt közeg mindkét végét bemutassa, tehát szerepeljenek az uralkodó osztály tagjai ugyanúgy, mint az alsóbb társadalmi osztályok is. Ezzel az Archers nagyban különbözött a két legnépszerűbb, brit tévés szappanoperától, a már említett Coronation Streettől és az Eastenderstől, melyek jellemzően nagyvárosi és munkásosztálybeli közeget ábrázoltak. Ennek is köszönhető, hogy a sorozat közönsége elsősorban magasan képzett, középosztálybeli hallgatókból áll, akik többnyire középkorúak és többnyire nők. Nekik pedig az Archers jelenti a nyugalom és az állandóság szigetét, a vasárnap reggel borzok miatt siránkozó karakterek valamiféle örök harmóniát sugároznak sokak számára. Ezt pedig az is biztosította, amint azt egy forgatókönyvíró elárulta, hogy
létezett egy kimondatlan egyezség a hallgatókkal arról, hogy bár az Archers világában is történnek tragédiák, olyan istenigazából nagy szörnyűség nem történhet.
Olyannyira nem, hogy rendre visszatérő kritika az Archersszel kapcsolatban, hogy egy liberális fantázia-Sohaország a városi hallgatóság számára, és az ambridge-i közösség tényleg sokkal idealizáltabban kezeli a problémáit, mint azt a való életben láthatjuk. Az utóbbi időben azonban az Archers is kezdett lépést tartani a korral, és ez rányomta a bélyegét a sztorivezetésre is. Amikor aztán 2016 áprilisában Helen Titchener (született Archer) leszúrta az irányításmániás és bántalmazó férjét, Robot, sokak szerint az Archers elárulta azt a bizonyos egyezséget. A feleségét hónapok óta szabályos pszichológiai terror alatt tartó Rob meggyilkolása megosztotta és napokra tematizálta a brit közvéleményt, hasonlóan például ahhoz, amikor évtizedekkel korábban Soames Forsyte megerőszakolta rideg és elutasító feleségét, Irene-t.
Kapcsolódó
Még a miséket és a focimeccseket is halasztani kellett a korszakalkotó kosztümös szappanopera miatt
A Forsyte Saga egy Nobel-díjas író családregény-ciklusa volt eredetileg, de ma már a többség tévésorozatként emlékszik rá. A sorozatban volt a brit tévétörténelem első nemierőszak-jelenete, csakúgy, mint a tévé első igazi antihőse.
Felizzott a Twitter, és a családon belüli erőszak azokban a hetekben uralkodó téma lett a médiában, míg a hallgatók 173 ezer fontot adtak össze a párkapcsolati erőszak áldozatainak, azaz "a való világ Helenjeinek". Ez a bűneset jelezte, hogy "Ambridge problémáit már nem lehet megoldani egy szelet citromos piskótával vagy egy casserole-lal", ahogy ez korábban jellemző volt, viszont a sorozat hallgatottságának ez nagyon is jót tett. (Godfrey Baseley szerencséjére ezt már nem érhette meg.)
Az ültetéstől a gallyazásig
Az Archersből augusztus elsejéig 19 753 rész került adásba: 1998-ig hetente öt, 15 perces epizódot sugároztak, azóta heti hat, 12 és fél perces részre nőtt az adag. A koronavírus aztán ezt az intézményt is megrengette: heti négy epizódra csökkentették a sorozatot, sőt a BBC stúdiója helyett a színészek az otthonukban vették fel külön a részeket, ami nem aratott osztatlan sikert, de a vírushelyzet javulásával az Archers újra heti hat nap hallható (2007 óta egyébként podcast formájában is hallgatható.)
A sorozatban az idők folyamán számos sztárvendég bukkant fel egy cameo szerep erejéig: így Margit hercegnő és Kamilla hercegné a királyi házból, Judi Dench és Britt Ekland a filmsztárok közül, és még a Pet Shop Boys is fellépett az ambridge-i zenei fesztiválon. De vannak ismert nevek a szereplőgárdában is:
itt tűnt fel Felicity Jones, és tagja a stábnak a számos sorozatban látható Tamsin Greig is, aki egyébként itt azt a Debbie Aldridge-et játssza, aki Magyarországra költözött, mert egy nagy tej- és szántóföldi gazdaságot vezet egy konzorcium megbízásából.
Még érdekesebb, hogy nem egy karaktert civilek alakítanak, azaz feltűnik valódi pszichológus, újságíró vagy pubtulajdonos is van a szereplők között.
Az Archersszel is előfordult, ami annak idején A Szabó család szereplőivel is, azaz a közönség - különösen a korai időkben - sokszor valóságnak hitte a sorozatban történteket, de még 1994-ben is petíciót adtak be a hallgatók Michael Howard belügyminiszternek, amiért a sorozat egyik szereplőjét szerintük túl szigorúan ítélték börtönbüntetésre egy szökött rab bújtatása miatt (a belügyminiszter egyébként egyetértett a petícióval). Sőt, néha maguk a színészek is azonosultak a karakterrel, akit játszottak: egyikük, a Doris Archert alakító Gwen Berryman például egy idő után csak a Doris névre hallgatott, és a kollégáit is kizárólag az általuk alakított karakter nevén volt hajlandó szólítani.
June Spencer ezt szerencsére elkerülte: 1951-ben még fiatal nőként kapta meg Peggy szerepét, majd később pár évre ugyan szüneteltette a munkát az Archersben, a hatvanas évek elején visszatért, és azóta egészen mostanáig állandó szereplője volt a sorozatnak.
1950-ben segítettem elültetni egy makkot. Gyökeret eresztett, és 1951 januárjában kiültették, és az Archers nevet kapta. Az évek során gyarapodott, és egy pompás, nagy fa lett belőle, sok ággal. Most azonban ez a Peggy néven ismert öreg ág gyengévé és bizonytalanná vált, ezért úgy döntöttem, itt az ideje a "gallyazásnak", így hát szabályosan lemetszettem
- búcsúzott el a közönségétől June Spencer, habár Peggyt még nem írták ki teljesen a sorozatból, de már nem lesz szerepe. Az Archers azonban nélküle is menni fog tovább, vélhetően még jó sokáig.
