1,2 millió forintban maximalizálják az évente befizethető összeget. Jelenleg a Babakötvény a legmagasabb kamatú állampapír.


A kormány éjjel váratlanul egy rendeletben változtatott a Babakötvények szabályain. Varga Mihály a közösségi oldalán jelentette be:

Varga a visszaélésekre hivatkozik, és mint a Bank360 összefoglalójából kiderül, nem is véletlenül. Jelenleg a Babakötvény a legmagasabb kamatú állampapír, hiszen ennek éves kamata az előző évi infláció 3 százalékkal növelt értéke, azaz idén 20,6 százalék, ami még a legjobb inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) hozamát is jócskán felülmúlja. Ez az egyetlen olyan államapapír, amelynek a kiemelkedő kamatprémium miatt 20 százalék fölé emelkedett az aktuális hozama.

Minden 2005. december 31. után született gyermek számára az állam 42 500 forint életkezdési támogatást ad, amit egy minimális kamatozású letéti számlán helyeznek el a Magyar Államkincstárban. Ahhoz, hogy ez az induló összeg a gyermek nevére szóló számlára kerüljön és ott Babakötvényben kamatozzon, Start-értékpapírszámlát kell nyitni az államkincstárban.

A Start-számláról kifizetést csak a gyermek 18. életévének betöltését követően lehet kérni, legkorábban a számla megnyitását követő harmadik év eltelte után, valamint a 19 éves futamidejű Babakötvény lejáratakor.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!