Elárverezik Tutanhamon fáraó bronz szoborfejét annak ellenére, hogy júniusban Egyiptom az eladás leállítását kérte. A Királyok völgyéből származó, 3000 éves, 28,5 centiméter magas szoborfej a fáraót Ámon isten képében ábrázolja. A Christie's aukciósház több mint négymillió fontot (1,4 milliárd forint) vár érte a csütörtöki árverésen - írja az MTI.


A Financial Times szerint 1985 óta ez az első egyiptomi szobor, amely az árverési piacra került. Az aukciós ház honlapján az szerepel, hogy a szobor a Resandro magángyűjteményből származik. A szoborfej mellett elárvereznek egy festett egyiptomi fakoporsót, egy macska bronzszobrát, továbbá az ókori Rómából származó márványszobrokat.

Az egyiptomi régészeti minisztérium június 10-én az árverés leállítását és a műkincs visszaadását kérte. Zahi Havássz egyiptomi régész, korábbi miniszter vasárnap telefonon elmondta az AFP francia hírügynökségnek, hogy úgy tűnik, a szobrot az 1970-es években lopták el a karnaki templomkomplexumból, és "a tulajdonosok hamis információt adtak meg".

A aukciósház adatai szerint a műkincseket 1985-ben vásárolta Heinz Herzer müncheni műkereskedő, előtte az osztrák Joseph Messina tulajdonában voltak, aki 1973-74 körül vette őket Wilhelm von Thurn und Taxis hercegtől. Úgy tűnik, az 1690-es évek óta volt a család birtokában. Keveset tudni arról, hogy kerültek a kincsek Európába.

A Christie's szóvivője elmondta, rendkívül fontos számukra, hogy a jelenlegi tulajdonjogot tisztázzák. "Nem ajánlhatunk eladásra semmit, aminek tulajdonjogaival kapcsolatban kétségek merülnek fel" - mondta.

Az utóbbi években egyre hevesebbé vált a vita a műkincsek visszajuttatásáról azokba az országokba, ahonnan származnak. Athén például több évtizede kéri a British Museumtól a Parthenón frízeinek visszaadását. Az egyiptomi szobrok árverése Londonban lesz csütörtökön.

Kiemelt kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!