Az asszonynak hét fogát húzták ki, a fiának csak egyet, mert a másodiknál beletört az állkapcsába a foggyökér. A nő kártérítési pert akar indítani, az álorvosok azonban még azt is tagadják, hogy ők végezték el a beavatkozást.


Kontár orvosok tették tönkre egy nő fogsorát - írja a Blikk. Marcsinak hét fogát húzták ki három éve, milliókat költött a korrekciós beavatkozásokra, most kártérítési pert indított.

Budai Vincéné Marcsi hét éve költözött Hollandiába a férjével és a három fiával. 2021-ben nagyon megfájdult a foga, de kint félt elmenni orvoshoz, ezért haza jött egy hétre. A fia egyik ismerőséhez fordultak segítségért, aki fogtechnikusként dolgozott.

Ajánlottak is nekik egy állítólagos fogorvost, akihez elmentek.

Az asszonynak rögzített fogsora volt, így ez a hét tartófogat jelentette.

„Bíztam benne, így nem is kérdőjeleztem meg. Egy másik címen másnap elkezdte beinjekciózni az érzéstelenítőt. Az egyik fogamat próbálta húzni, rángatta egy fogóval, de nem sikerült neki, ezért szólt egy idősebb társának, aki a hatodik után megkérdezte, bírom-e még, végül azt is kiszedte. Az utolsóval nagyon megszenvedett. Miután kifizettem a 60 ezer forintot, eljöttem” - mondta nő, akinek a mai napig nehéz felelevenítenie a történteket.

Másnapra elkészült a kivehető fogsora, ami viszont olyan rosszul sikerült, hogy állandó hányingere volt tőle, nem bírt enni sem, így 20 kilót fogyott.

Ennek ellenére, amikor később a fiának is fájni kezdett a foga, visszatértek a debreceni klinikára, ahol a korábbihoz hasonló diagnózis született.

„A fiam az arcát fogta, ömlött a vér, a fájdalomtól ordítva, önkívületi állapotban rohant ki az épületből. Még aznap elmentünk egy privát szájsebészeti klinikára, ahol rögtön felmerült, hogy becsaptak. A vizsgálatok során mindkettőnk ínyében találtak fogmaradványokat. Sokat hánytam a stressztől, a hiányzó fogak miatt beszédhibám lett” - mondta Marcsi a lapnak.

A nő azt állítja, hogy a korrekciós beavatkozásokra több mint három millió forintot költött, amiért „megcsonkították”, ráadásul a munkahelyét is elveszítette.

Mielőtt Marcsi feljelentést tett, felkereste a felelősöket, hogy peren kívül megegyezzenek, ők azonban szerinte kinevették. Az asszony most szeretné az eddigi költségeit kifizettetni velük, és kártérítési pert is indít ellenük.

A Blikk megszerezte az igazságügyi orvosszakértő véleményét is. Ebben az áll, hogy „a röntgenfelvételek megtekintése és a fogszakorvosi konzultáció alapján a fogak mindegyikének eltávolítása a sértettek vonatkozásában nem volt indokolt.”

Az is kiderült, hogy a cég 2019. óta semmilyen, egészségügyi tevékenység végzésére jogosító érvényes működési engedéllyel nem rendelkezett , és egyik személy sem rendelkezett érvényes működési nyilvántartással. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést, illetve a férfi esetében pénzbüntetést indítványozott. A vádlottak még azt is tagadják, hogy ők végezték volna el a beavatkozást az asszonyon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!