Egy diák szerint az épületen zajló munkálatok óta érezték, hogy az épület mozog, és látták, hogy a falon a repedések egyre nagyobbak lesznek.


Ahogy arról hétfő este beszámoltunk: súlyos tragédia történt Székelyudvarhelyen, ahol leomlott egy diákotthon egyik fala, maga alá temetve több tanulót. A kollégium romjai alól négy fiatalt húztak ki, egy diák belehalt sérüléseibe, egy másikat rendkívül súlyos sérüléssel, gerinctöréssel kellett kórházba szállítani – egy ideig az ő állapota is válságos volt.

A Hargita Népének nyilatkozott egy nevelőnő, aki szerint sokkal több áldozat is lehetett volna, ha a tragédia nem a szünetben történik, amikor jóval kevesebben voltak az épületben.

– mesélte el a szerencsétlenség részleteit a nevelő.

A 63, 65, 67, 68-as emeleti szobák omlottak be, amik maguk alá temették az alattuk levőket. Az egyik diák a lapnak elmondta: néhány napja zajlanak munkálatok a bentlakásnál. Mint fogalmazott, amint nekiálltak dolgozni munkagépekkel a bentlakás udvarán, az épület falán lévő repedések nagyobbak lettek, érezték, hogy az épület mozog.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!