A ma 32 éves Farah Khaleck 14 évvel vette észre magán az első tüneteket: elszíneződtek az ujjai, feldagadt az arca, és alapvetően megkeményedett a bőre mindenhol a testén. Kiderült, egy ritka autoimmun rendellenességben, sclerodermában szenved - írta a Metro.


Utálta magát visszalátni magát a tükörből, először a közösségi oldalakra is olyan képeket rakott fel magáról, amiken filtereket használt, és a kézfeje sosem volt látható rajtuk. Aztán hét évvel ezelőtt elkezdett fejkendőt viselni, és azóta gyönyörűnek találja magát:

Szeretem azt, amit látok. Hogy »ez vagyok én, csodaszép és elbűvölő!«

- mondta a muszlim nő, aki a testpozitív mozgalom szószólója, és akinek 16 ezer követője van a Facebookon.

Khaleck Kenya fővárosában, Nairobiban lakik az anyukájával, aki segít neki a mindennapokban, a nő ugyanis nehezen tud mozogni is a betegség miatt. Éppen emiatt kezdett el blogolni. Egyedül volt, nem voltak barátai, és nagyon unatkozott, miközben nem igazán tudta elhagyni a lakásukat.

Ma már napi szinten rengeteg üzenetet kapok, annyi szeretetet adnak az emberek.

De ő is próbál segíteni a követőinek, hogy ők is meglássák magukban a szépséget. Azt reméli, egyszer sikerül létrehoznia egy alapítványt, ami azokon a szegényeken segíteni, akiknek nincs módjuk fizetni a ritka betegségeik miatti drága kezeléseket.

Kiemelt kép: Instagram/farahkhaleck


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!