Miközben az ukrajnai invázió kezdete óta számos nyugati vállalat elhagyta Oroszországot, a francia magántulajdonú Auchan úgy döntött, ők maradnak. Ezt a cég vezérigazgatója nyilatkozta egy francia lapnak, a Journal du Dimanche vasárnap - számolt be róla a Reuters.


Az Auchannek Oroszországban mintegy 30 ezer alkalmazottja, 231 üzlete van és internetes kereskedéssel is rendelkezik, maradásuk miatt már korábban is kritizálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

A vasárnap publikált interjúban Yves Claude kijelentette, attól tart, hogy a vállalatot vagyonvesztésnek, a helyi vezetőket pedig jogi problémáknak teszi ki, ha kivonulnának az országból. Békét viszont nem hozna - idézi a Bloomberg.

A cég azonban marad Ukrajnában is, ahol 43 szupermarketjük és 6000 dolgozójuk van, a háborúnak kitett régiókban is, ahol "extrém körülményeknek" kell megfelelniük.

A legfontosabb a mi szemszögünkből, hogy az alkalmazottjainkat megtarthassuk és biztosítsuk az elsődleges küldetésünket, ami a két ország lakosságának táplálása

- nyilatkozta Claude.

Az interjúra reagálva Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az áruházlánc és annak termékeinek bojkottjára szólított fel.

Úgy tűnik, az oroszországi munkahelyek elvesztése fontosabb, mint az ukrajnai életek elvesztése

- írta a tárcavezető Twitteren.

Zelenszkij korábban azt mondta, minden nyugati vállalatnak - így az Auchannak és a Nestlének - el kell hagynia Oroszországot, és hogy ne fedezzék olcsó kommunikációval a "profitszomjukat", mert ezzel csak Putyin háborúját támogatják.

A vállalat tavaly 3,2 milliárd eurós bevételt ért el Oroszországban, ami a globális árbevételének mintegy 10 százaléka. Idén veszteségre számítanak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!