Elsőként a BudaPestkörnyeke.hu tette szóvá a kegyeletsértő reklámot. Azt írták, hétfőn este az ATV a tavaly elhunyt Gesztesi Károllyal hirdette, jelenidőben, az "azonnali, készpénzes régiség-felvásárlást".
Az ATV Csoport sajtófőnöke a cikk megjelenése után azt írta: egyetértenek a kritikával, ezt már pénteken jelezték a hirdetővel kapcsolatban álló ügynökségnek, de a technikai átfutás miatt csak a hét elején kerül le a hirdetés.
Réti Dóra jelezte: számukra egyértelmű volt a lépés, a Gesztesi család néhány tagja is a csatornánál dolgozik, de nem csak miattuk, az általános érzékenység miatt is így döntöttek volna. Más, hasonló helyzetben lévő család esetében is megtették volna ezt, bár nekik a családtagok nem jelezték, hogy sérti őket a reklám.
A Blikk szerint a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly szerepelt több reklámban is, ilyeneket szinkronizált is jellegzetes hangjával, de másfél évvel halála után a legtöbb hirdetésben ügyeltek arra, hogy már más mondja fel a szövegeket.