Hétvégén lezárult a Vodafone július 11-16 közötti informatikai átállása, amely miatt napokon át nem volt elérhető az ügyfélszolgálat, a számlabefizetés, és számos egyéb funkció. A vállalat hétfőn közölte, az ügyfelek most már mindent a megszokott módon használhatnak, azonban az ügyfelek visszajelzése szerint még tapasztalhatók voltak fennakadások, írja a HWSW.


A szolgáltató Facebookon közzétett bejegyzésében azt írta, az új ügyfélkiszolgáló rendszerben - weboldalon és a My Vodafone applikációban egyaránt - hétfőn már minden ügyintézési és értékesítési szolgáltatás elérhetővé vált, azonban sokan jelezték a poszt alatt, hogy nem sikerül bejelentkezniük a fiókjukba sem a szolgáltató weboldalán, sem pedig a MyVodafone appon keresztül.

Sokan arra panaszkodtak a szolgáltató Facebook oldalán, hogy túlterhelt az ügyfélszolgálat, ráadásul a szolgáltató által dél körül adott tájékoztatás szerint is hosszú várakozási időre számíthatnak a telefonálók. A felhasználók mellett a Vodafone sajtóosztálya is jelezte, hogy jelenleg még előfordulhat, hogy a My Vodafone alkalmazáson keresztül nem minden ügyfél tud bejelentkezni.

A javításon már nagy erőkkel dolgoznak a szolgáltató munkatársai, ennek megtörténtéig az ügyfelek türelmét és megértését kérik.

A Vodafone lapunknak küldött tájékoztatásában közölte, a fennakadás oka a leállást követő jelentős felhasználói érdeklődés. A fokozott terhelés miatt így megeshet, hogy valamely műveletet nem sikerül elsőre végrehajtani az oldalon. Kis várakozás után azonban érdemes újra megpróbálkozni vele.

A cég szerint az átállás a Vodafone-UPC integráció utolsó lépése volt, melynek eredményeképp a Vodafone Magyarország teljes mértékben konvergens digitális szolgáltatóvá vált. A későbbiekben a cég vezetékes és mobilos ügyfeleit egy platformon, egy háttérrendszerben tudja majd kezelni, és az ügyfelek is egyetlen felületen intézhetik majd ügyeiket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!