A Steve Jobs-féle Apple nem ismert kompromisszumokat, dizájn tekintetében pláne nem. Ennek persze ára volt: a folyamatos hajtás és feszültség miatt akkoriban nem lehetett túl vidám dolog a vállalatnál dolgozni, cserében viszont olyan dolgokat hoztak létre, amelyek túlzás nélkül megváltoztatták a világot.

Jobs tudta: a terméknek tökéletesen kell kinéznie, mivel a dizájn a legelső dolog, amivel a vásárló találkozik, és ha valami tetszik, akkor az ember hajlamos szemet hunyni apróbb hibák felett.

A 2007 nyarán piacra dobott iPhone ennek megfelelően be is robbant: szebb és jobb volt mindennél, amit abban az időben mobiltelefonnak hívtak, és az Apple termékéből egy csapásra dizájn- és divatikon lett.

Messzire jutottunk

Ehhez képest most ott tartunk, hogy a legújabb, ősszel megjelenő iPhone már nem lesz sokkal jobb a társainál, de ami a legnagyobb baj: szebb sem. Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor az XI vagy úgy fog kinézni, mint egy szemkötős kalóz, vagy úgy, mint egy háromszemű űrlény.

Fotó: MKBHD

A fenti fotón egy iPhone XI klón látható, ami az eredeti modellhez nagyon hasonlító, működésképtelen másolat. A tokokat gyártó cégek az ilyen dummy készülékek segítségével a megjelenés előtt már előre tudnak dolgozni, hogy az új telefonok érkezésekor tele legyen az internet megfelelő méretű és formájú kiegészítőkkel. Az új iPhone tehát valahogy így fog kinézni, ez pedig elég sok kérdést vet fel. Például azt: mi történt a szinte tökéletesen kinéző 5-ös széria óta? Hogyan jutott el a vállalat odáig, hogy egy kifejezetten csúnya, aránytalan telefont dobjon piacra?

Vagy egyáltalán: mi romlott el az Apple-nél?

Könnyű lenne azt mondani, hogy Steve Jobs halálát követően indult el lefelé az Apple, de ez így, ebben a formában nem lenne igaz. Tim Cook remekül irányít, a vállalat hatalmas pénzen csücsül, gigantikus központot építenek, az eladások rendben vannak, a termékvonalak hellyel-közzel frissülnek és fejlődnek, magyarán az Apple - üzleti szempontból - abszolút rendben van.

De.

Az almás cég már közel sem azt a szerepet tölti be a világban, mint, mondjuk, tíz évvel ezelőtt. A versenytársak elmentek az iPhone mellett, hamarabb alkalmaznak új technológiákat (normális gyorstöltés, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, reverse charging, periszkópos kamera), ráadásul a konkurens cégek kifejezetten szép termékeket dobnak piacra.

Kompromisszumok

Az utolsó mobil, amin Jobs dolgozott, az iPhone 5s volt, ami sokak szerint a legszebb telefon, amit az Apple valaha kiadott.

iPhone 5s, amire még nem lehetett panasz. Fotó: Justin Sullivan/Getty Images/AFP

Az 5s-en nem voltak fölösleges elemek, igaz, akkoriban még nem is kellett megküzdeni az olyan extra igényekkel, mint a komplex kamerarendszer, vagy a hatalmas, peremtől peremig érő gigantikus kijelző.

A gondok rögtön az utolsó Jobs-telefon után kezdődtek.

A 6-os volt az iPhone első radikális dizájnváltása a 4s után. Még soha nem kapott ekkora kijelzőt Apple-telefon, a képernyő 4-ről 4,7 hüvelykre növekedett. Az iPhone 6-on több dolog sem stimmelt, a legszembetűnőbb a telefon alján és tetején futó antennacsík volt, amitől kicsit prototípus-szerű lett a készülék. A másik otrombaság a burkolatból kilógó kamerasziget volt, amitől az iPhone sík felületen libikókaként viselkedett.

iPhone 6: itt kezdődtek a gondok. Fotó:Jaap Arriens/NurPhoto/AFP

Persze nem tudhatjuk, hogy Jobs mennyit látott ezekből a tervekből, de az biztos, hogy ezekkel a kompromisszumokkal nem engedte volna kiadni a cég legfontosabb termékét.

Jobs árnyéka

Az, ami a világ legnagyobb és leginnovatívabb vállalatává tette az Apple-t, mára leginkább megbénítja. A kaliforniai cég tele van komoly előírásokkal, sémákkal, amik remekül működtek egészen addig, amíg ők diktáltak a piacnak. Csakhogy közben megváltoztak a körülmények.

Exkluzivitás ide vagy oda, ma már egyszerűen nem működik, hogy egy cég egyetlen telefont adjon ki egy ciklusban. Az Apple remek ellenpéldája a Huawei, amelynél külön termékcsaládot tartanak fenn azért, hogy bizonyos fejlesztéseket kvázi élesben teszteljenek. De ez csak egy kis szeglete a problémának.

Rossz kompromisszumok

A legtökéletesebb példa a hamarosan megjelenő iPhone XI, aminek a legnagyobb újítása az lesz, hogy három kamerával érkezik majd. Az Apple ismét a versenytársak után lohol, jöhet az ultraszéles látószög, meg a szuperközelik, cserébe a telefon úgy fog kinézni, mint egy kacsintó pók.

Ennyi kamerát nem könnyű úgy pozícionálni, hogy a hátlap esztétikus maradjon, de azért nem is lehetetlen feladat, a Samsung Galaxy S10 -nál például így sikerült megoldani:

Sasmung Galaxy S10 , kifejezetten ízlésesen elhelyezett kamerákkal. Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

így pedig a Huawei Mate 20 Prónak:

A Mate 20 Pro is ügyesen megoldotta a kameraszigetet. Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ahogy a képeken látszik, a többi gyártó megoldása sokkal ízlésesebb, mint az Apple lyukacsos koncepciója. Ez többek között annak köszönhető, hogy míg a Huaweit és a Samsungot nem köti semmiféle szentírás a logójuk elhelyezését illetően, addig

az Apple-nél a mai napig élő perverzió, hogy az alma érinthetetlen.

Az pedig nagyon sokat elárul egy vállalatról, ha végső soron a számukra nagyon fontos esztétikát is hajlandóak beáldozni régi beidegződések miatt. És akkor lehet találgatni, milyen technológiai újtások nem valósultak meg még a fix elrendezés okán.

Hova tovább?

Valószínűleg az ilyen apróságok is közrejátszottak Jony Ive távozásában, aki 1996 után idén nyáron végleg elhagyta a céget, hogy saját vállalkozásba kezdjen - ami ugyan be fog dolgozni az almás cégnek, de az koránt sem ugyanaz, mint amikor valaki házon belül felel a termékek dizájnjáért. Ive az Apple felemelkedésének egyik kulcsfigurája volt, az ő nevéhez fűződik az iMac, az iPod, a MacBook Air, az iPad, az Apple Watch és nem utolsósorban az iPhone dizájna is. Jobs korábban azt mondta Ive-ról, hogy a cégen belül ő a spirituális társa, akivel majdnem tökéletesen megértik egymást.

A fődizájner távozása után komoly kérdés, mi lesz az Apple-lel.

Jelenleg nincs komoly veszélyben a vállalat, de érdekes lesz látni, hogy az elkövetkező években merre indulnak, és ami a legfontosabb: meddig lesz elég a vásárlóknak a tökéletesen középre igazított logó?

Kiemelt kép: Spencer Platt/Getty Images/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!