Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!
Egy átverést követően a férjem nővére lakás nélkül hagyta az édesanyjukat. Nem hagyhattuk magára egy ilyen nehéz helyzetben, ezért befogadtuk magunkhoz. Csodálatos nőnek tartom, és soha nem volt vele semmilyen konfliktusom, így egyáltalán nem elleneztem, hogy nálunk lakjon. Mindig is nagyon jó volt a kapcsolatunk.
Csakhogy ő kényelmetlenül érezte magát nálunk: ideje nagyrészét a szobájában töltötte, néha enni sem akart kijönni. Nem is beszélve arról, hogy segíteni akart bennünket anyagilag. Természetesen nem fogadhattunk el pénzt tőle, hiszen a nyugdíja nagyon kicsi volt. Mégiscsak ő a férjem legközelebbi hozzátartozója, az édesanyja, az a nő, aki életet adott neki, aki felnevelte, akinek köszönhetően azzá a férfivá vált, akibe beleszerettem, és akihez feleségül mentem.
Mindazonáltal az anyósom meg volt róla győződve, hogy zavar minket, és ez a helyzet nagyon kellemetlenné vált. Mindent elkövetett, hogy kimutassa, mennyire hálás nekünk. Mivel pénzt nem fogadtunk el tőle, próbált takarítással "megfizetni" nekünk. Egész nap volt valami elfoglaltsága, mosott, takarított, port törölt.
Odáig fajult a dolog, hogy már a mosdóba sem volt hajlandó elmenni, csak amikor egyedül maradt a lakásban, nehogy az utunkban legyen. Megpróbáltunk beszélni vele, de mindhiába. Mindig ugyanazt válaszolta: vendég az otthonunkban, és ennek megfelelően kell viselkednie.
Ez végül rávezetett bennünket, hogy az anyósomnak saját lakásra van szüksége, mert képtelenség így élni, nem a számunkra, hanem az ő számára. Találtunk is egy kis eladó házikót. Nagyon kényelmes és gondozott volt, és mindennel fel volt szerelve, ami nagyon fontos az idősek számára. A házban megvolt minden, amire csak szükség lehetett: villany, hideg-meleg víz, gáz, sőt, még egy kis kert is, ahol anyósom kedvére kertészkedhetett volna. Mindez elfogadható áron.
Hitelt kellett felvennünk, mivel nem állt rendelkezésünkre a teljes összeg. Anyósom kimondhatatlanul boldog volt, nem is hitte el, hogy mindez valóban megtörténik, és könnyes szemmel azt kérdezgette, hogy ez valóban az ő háza-e.
Úgy döntöttünk, hogy a házat a férjem nevére íratjuk. Anyósom nem akarta, hogy a lánya, aki egyszer már az utcán hagyta, újból megjelenjen, és esetleg igényt formáljon az ingatlanra. És, amint később kiderült, nem hiába aggódott. Néhány hónap múlva a férjem testvére tudomást szerzett a házról, és a kapzsisága ismét felszínre tört. Amint kiderült, megpróbálta a teljes családját odaköltöztetni az édesanyjához, csakhogy ehhez nem volt elég hely a lakásban. Úgyhogy most állandóan látogatja, és folyton nála hagyja a gyerekét. Anyósomnak nincs ellene kifogása, mégiscsak az ő lánya, az ő unokája.
Egy anya mindig kész megbocsátani a gyermekének, bármennyi fájdalmat is okozott neki.
Miért meséltem el mindezt? Mert úgy gondolom, úgy kell bánnod az emberekkel, ahogy te szeretnéd, hogy mások bánjanak veled. Az anyósom csodálatos asszony. Soha nem bántott minket, így amikor szüksége volt ránk, mi is mindent megtettünk, amit csak tudtunk, hogy jóval fizethessük meg a jóságát.
