A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az amerikai doppingellenes szervezet, az USADA úgy döntött, itt az ideje, hogy a kísérletezzenek a vizsgálatok terén.


Így most a sportolók otthon, magukon végzik el a mintavételt.

Az USA Today cikke szerint a rendszer lényege az, hogy az ellenőrök most nem mennek házhoz, hanem elküldik a mintavételhez szükséges eszközöket a sportolóknak, majd egy előre be nem jelentett időpontban videohívást indít az USADA. A vérvételt a kamera előtt kell elvégezniük a sportolóknak, a vizeletminta előtt pedig meg kell mutatni a fürdőszoba minden szegletét, majd a telefont/laptopot az ajtó elé kell helyezni. Ez utóbbi elsőre könnyen kijátszhatónak hangzik, az USADA azzal próbálkozik, hogy mérik az mintaadás idejét, valamint az eszköz érzékeli majd a vizelet hőmérsékletét is. A levett mintákat aztán egy futárszolgálattal el kell küldeni egy WADA által regisztrált laborba ellenőrzésre.

Bevallom, kicsit szkeptikus voltam eleinte, de az első alkalomnál már azt éreztem, jól átgondolták az összes lehetséges kiskaput. Túl sok mindennek kell megfelelni ahhoz, hogy előre levett mintát adj le, hacsak nem vagy a csalás mestere

- mondta az USA Todaynek a kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok Lilly King, aki szerint a hőmérés a vizeletmintánál kifejezetten jó ötlet.

A 23 éves mellúszó önként jelentkezett a rendszer tesztelésére, csakúgy, mint Katie Ledecky is, aki azt mondta, jó ötletnek tartja, hogy alkalmazkodva a körülményekhez újfajta tesztelési procedúrát próbálnak ki és ő végig komfortosan érezte magát a vizsgálat során.

A nyitóképen Lilly King látható. Fotó: Alexander Vilf / Sputnik / Sputnik via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!