Az amerikai Walter Reed Katonai Kutatóintézet is elkezdte vizsgálni a koronavírus Angliában kialakult új mutációját - írja a CNN. A szakértők célja az, hogy kiderítsék, a vakcinák hatásosak lesznek-e az újonnan megjelent vírustörzzsel szemben. Dr. Nelson Michael, az intézet munkatársa szerint arra számítanak, hogy az oltások az új típus ellen is alkalmazhatóak.

Kapcsolódó

Covid: az angliai mutációkra figyelni kell

Figyelni kell, elemezni, és szükség esetén a vírus változásaihoz adaptálni a tudásunkat. Semmiképpen nem jó hír, hogy az angliai mutációk érintik a kritikusan fontos tüskefehérjét is.

A kutatók elsőként számítógépes elemzést folytatnak, Michael szerint ez már önmagában segíthet megérteni, hogy mekkora is a probléma. A szakértő hozzátette, a világon más csoportok is végeznek hasonló vizsgálatokat. Amennyiben az eredmények aggasztónak bizonyulnak, úgy a csapat állatkísérletekbe kezdhet.

Boris Johnson miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy az új, gyorsan terjedő törzs miatt a korábbiaknál szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában. Egyelőre nincs bizonyíték rá, hogy az angliai változat súlyosabb megbetegedést okozna, ahogy arra sem, hogy a vakcina hatástalan lenne vele szemben. Egyes szakértők úgy gondolják, hogy a törzs csak egy szuperterjesztő esemény miatt válhatott ilyen gyakorivá.

Az Egyesül Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala a Pfizer és a Moderna védőoltását is engedélyezte már. Magyarországon elsőként előbbi cég vakcinájával olthatnak.

Koronavírus - Még több hír a témában

Szentestére felfüggesztik a kijárási tilalmat

A családi összejövetelek tíz fős korlátjába nem számítanak bele a gyermekek.

Lengyelország sem fogad repülőket Nagy-Britanniából

A moszkvai újságírókat sms-ben hívták koronavírus elleni oltásra


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!