A közösségi finanszírozású Baumgarten-emlékdíjat Kukorelly Endre alapította, és most csütörtökön, január 16-án adják át először. Összesen 5,2 millió forintot osztanak szét a Gundel étteremben.


A rendszerváltás óta gondolok arra, többször is beszéltem is róla, hogy a Baumgarten-díjat az íróknak vissza kell venniük az államtól, mely 1949-ben elkommunizálta azt. Lemondóan, beletörődve konstatáljuk újra meg újra, hogy az irodalmi díjazás kiszolgáltatott az aktuális kormányzatnak, a tavaly márciusi díjazások azonban minden eddigit alulmúltak. Ezért fogtam most bele: Facebook-oldalt és -csoportot alakítottam Gyümölcsöskert - Baumgarten-díj néven, ideiglenes számlaszámot mellékeltem, befizettem egy összeget, ezzel mindenkit a projekt támogatására biztatva, azok számára, akik befizettek és alapítók kívántak lenni, a Facebookon alakuló ülést hirdettem a Gyümölcsöskert - Baumgarten Emlékdíj Egyesület bejegyzését beindítandó, és 2019. december 11-én a megjelentek mint alapítók ezt el is határozták. Noha az Emlékdíj nem szorosan követi a Baumgarten Ferenc Ferdinánd hagyatékából finanszírozott, 1929 és 1949 között működő díj statútumát, igyekszik az egykori Baumgarten-díj hagyományát folytatni, minél több elemét megtartva annak szellemében eljárni

- írta Kukorelly Endre a közleményében a Literán.

A díjakról a tanácsadók ötletei után egy kurátor dönt, aztán a lehetőséget átadja egy díjazottnak a következő évre. Az első díjátadónál Kukorelly Endre a kurátor és Kemény István, Margócsy István és Nemes Z. Márió a három tanácsadó. "A kurátor feladata kizárni minden állami beavatkozást, és a Baumgarten-díj kurátorának, Babits Mihálynak szellemében kötelezőnek érzi magára nézve, hogy saját politikai és poétikai preferenciáit ne érvényesítse. A díj hagyományának megfelelően nincs kötöttsége, maga alakítja ki tanácsadóival egyeztetve a döntési mechanizmust, figyelembe vehet életművet, konkrét művet és szociális szempontokat egyaránt, és - szakmai díj lévén - nem köteles adott szerző anyagi helyzetét mérlegelni" - tette hozzá.

Az író még márciusban írta ki az oldalára, hogy itt az idő, hogy egy közösségi finanszírozású díj vegye át az állami művészeti díjazás szerepét.

Kiemelt kép: Kummer János / 24.hu
.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!