Sebián-Petrovszki László úgy fogalmazott, a kormány korábban a koronavírus-járványra hivatkozva minden ellenzéki párt állami támogatásának felét elvette, a számvevőszék pedig duplán büntetné a DK-t.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/233139-698745-1665604803-186051-986296-1587205806-d-kos20200324018-e1587204592521.jpg)
Kiemelte, a "pártállamian" működő ÁSZ olyan papírok eredeti példányait követeli, amelyek megsemmisültek a DK székházának másfél évvel ezelőtti tűzvészében, a másolatok ugyanakkor ott vannak a számvevőszéknél. A DK országgyűlési képviselője szerint az ÁSZ nem segíteni, hanem büntetni akar, erre utal ugyanis, hogy jelentésében nem tesz említést irodájuk leégéséről, és ezzel azt a látszatot kelti, hogy rossz szándékból nem mutatják be a kért iratokat.
A kormány, ha a járványt és a válságot nem is, de a demokrácia maradványait és az ellenzéket biztosan felszámolná - mondta Sebián-Petrovszki László. Hangsúlyozta, csak banánköztársaságokban és illiberális demokráciákban fordulhat elő, hogy a kormány a járvány leple alatt meg akarja szüntetni a legnagyobb ellenzéki párt állami támogatását.
A hatalom ugyanakkor téved, ha azt hiszi: a "politikai bunkósbotként" használt számvevőszékkel el tudja némítani a DK-t, és az a jövőben nem kérdez majd például a koronavírus-járvány elleni maszkokról, vagy nem emel szót a munkájukat elvesztők érdekében.
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd