A Legfőbb Ügyészségtől kikért adatok alapján a 2014-es és a 2018-as választáson adott állami támogatásokat érintő csalások ügyében 25 esetben emeltek vádat és eddig 33 jogerős ítélet született - írta meg a Népszava. A válaszból arra lehet következtetni, azért magasabb a jogerős elítélések száma, mert egy embert több ügy miatt is elítélhettek.

Az ajánlóívek meghamisítása ügyében 42 esetben emeltek vádat és 21 elítélés született az elmúlt hat évben. A hvg.hu tavaly 541 állami támogatást kapott kamupárt-jelöltet számolt össze, nagy többségük végül még annyi szavazatot sem szerzett, mint ahány szignó az ajánlóívükön szerepelt. A 2018-as választáson indult 14 kamupárt 3 milliárd támogatáshoz jutott hozzá. Ennek a pénznek a jelentős részét vissza kellett volna fizetniük, mert a voksoláson a jelöltjeik nem érték el a 2 százalékot, a listájuk pedig az egy százalékot sem. A korrupció ellen küzdő portál, a K-Monitor által tavasszal az Állami Kincstártól kikért adatok alapján a 2018-as kamupártoktól egyetlen fillért sem tudtak behajtani két évvel a választást követően sem.

A lap szerint a hatóság két 88 éves nővel szemben példás alapossággal járt el, ugyanez a politikailag kényes ügyekben nem így tűnt. A lap feleleveníti, hogy két évvel ezelőtt komoly botrányt kavart, hogy Budapest 5. számú választókerületében a helyi választási bizottság DK-s delegáltja 341 olyan aláírást talált, amely egyaránt szerepelt a fideszes jelölt - az Orbán-család ügyvédjeként is ismert -, Bajkai István és az egykori szocialista minisztert, Lévai Katalint is indító Lendület nevű kamupárt ajánlólistáján. Miután a DK-s jelölt, Oláh Lajos feljelentést tett, a rendőrség kivizsgálta az ügyet és megállapította, hogy választási csalás történt, azaz minden jel szerint az egyik listáról átmásolták a neveket a másikra, az aláírásokat pedig valakik odahamisították. Ám arra hivatkozva, hogy nem állapítható meg, ki volt az elkövető, megszüntették a nyomozást. Mint az ügyet feltáró Index megjegyezte: a rendőrségi dokumentumokból arra lehet következtetni, hogy Bajkait ki sem hallgatták. Arról a Magyar Narancs számolt be tavaly decemberben, hogy a Lendület egyik vezetője, Földényi György később a fideszes veszprémi önkormányzat tömegközlekedési cégénél lett üzemeltetési szakértő. Egy másik ügyben a rendőrség megállapította, hogy egy pócsmegyeri választópolgár adataival 19 esetben éltek vissza, mégis lezárták a nyomozást arra hivatkozva, hogy az aláírásgyűjtők tudata minden bizonnyal "nem fogta át, hogy csalnak".

Kapcsolódó

Nem engedték Baranyi Krisztináéknak, hogy ellenőrizzék a kamunak tűnő jelöltek ajánlásait

A Fővárosi Választási Bizottsághoz fordulnak az ellenzékiek.

Kiemelt kép: Balázs Attila/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!