A hazai "kis" benzinkutasok a magyar állam ellen indított alkotmánybírósági pereket fontolgatnak a 480 forintos üzemanyagár-korláthoz kapcsolódó, számukra hátrányos intézkedések miatt - tudta meg a Népszava.

Szerdán az iparág kisvállalkozóit tömörítő Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) ülésén ennek kapcsán tájékoztatót tartott Karsai Dániel alkotmánybírósági és strasbourgi ügyekben jártas ügyvéd. Az iparág kis szereplői úgy vélik,

  • a 480 forintos kis-, majd nagykereskedelmi üzemanyagár-korlátról szóló rendeletek sértik azt a szabályt, miszerint hatósági árral senki sem kötelezhető veszteséges működésre.
  • A 480-480 forintos nagy- és kiskereskedelmi árkorlát különbségéből adódó nulla számukra valójában veszteség, hisz ez nem a profit, hanem az árrés, aminek még saját működésüket - többek közt beruházásaikat, az üzemeltetést, a hiteleket, a béreket - is fedeznie kellene.
  • Az a pont pedig, hogy a 48 órán túl zárva tartó kút üzemeltetését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közvetítésével ideiglenesen átveheti egy erre jelentkező vállalkozás - praktikusan a Mol - szerintük tulajdonhoz fűződő jogokat sért.

A terv az, hogy a szövetség koordinálná a kereseteket, ám azokat minden cég egyénileg indíthatná. A perek hetek múlva indulhatnak és - különös tekintettel, ha az eljárás egy esetleges hazai kudarc után a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatódik - évek múlva zárulhatnak.

Ajánljuk még szerdai körképünk az üzemanyag-ellátásról.

Kapcsolódó

Csillapodott a pánikvásárlás, de még mindig több sebből vérzik az üzemanyag-kiszolgálás

Továbbra is hol van, hol nincs üzemanyag. A Mol új korlátot vezetett be, miközben a benzinkutakra hárítaná a kiszállítást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!