Összegyűlt a szükséges számú aláírás, így az ellenzéki képviselők a mai napon utólagos normakontroll indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz fordulnak a különleges gazdasági övezetekről és a gödi különleges gazdasági övezet kijelöléséről szóló kormányrendeletek alaptörvény-ellenessége ügyében,

közölte szerdán Szél Bernadett. A független országgyűlési képviselő azt írta, hogy "kormány a veszélyhelyzetben kapott kivételes jogalkotói hatáskörével visszaélve lehetővé tette ún. különleges gazdasági övezetek kijelölését önkormányzati tulajdonban lévő területeken", hozzátéve, hogy "a különleges gazdasági övezetté nyilvánítás semmilyen járványügyi védekezési célt vagy a járvány gazdasági hatásainak enyhítését nem szolgálja".

Göd mintájára egy sor település adóbevételeit elveheti a kormány

Semjén Zsolt törvényjavaslata a fideszes többségű megyei önkormányzatokat hozná helyzetbe.

Nyilvánvaló célja az ellenzéki önkormányzatok kivéreztetése, illetve a nagyberuházásokkal szembeni helyi ellenállás letörése azzal, hogy az övezetbe tartozó ingatlanok tulajdonjoga és a helyi adók a kormánypárti többségű megyei önkormányzatokhoz kerülnek,

emelte ki a politikus. Szél hozzátette azt is, hogy egyik pillanatról a másikra, több száz millió forintos adóbevételtől és értékes ingatlanoktól fosztották meg az ellenzéki vezetésű várost mindenfajta felkészülési idő, kártalanítás vagy jogorvoslat nélkül, ami súlyosan sérti a jogbiztonságot, a tulajdonhoz való jogot, a kártalanítás nélküli kisajátítás tilalmát, a jogorvoslathoz való jogot, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, mert ilyen jogfosztás csak ellenzéki vezetésű önkormányzatot ért.

Ezért ellenzéki politikusok (Szél Bernadetten kívül Bősz Anett - Liberálisok, Dudás Róbert - Jobbik, Fekete-Győr András - Momentum, Hadházy Ákos - független, Harangozó Tamás - MSZP, Kocsis-Cake Olivio - Párbeszéd, Schmuck Erzsébet - LMP, Varju László - DK) utólagos normakontroll indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz fordultak - olvasható a közleményben.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!