Magyarország Alaptörvénye, XVI. cikk (4) A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni


Ez a kiírás fogadja az Uzsoki utcai kórház III-as belgyógyászati osztályán a látogatókat - a feliratot szinte az összes kórteremre kitették. Erről a hvg.hu egyik olvasója számolt be, aki azt írta a lapnak, hogy a délutáni látogatásokra érkezve többször találta ellátatlanul édesanyját, órák óta cserét igénylő pelenkában és éhesen, mert senki nem etette meg. A kiírást ő így egyértelmű célzásnak fogja fel: mindenki gondoskodjon maga a bent fekvő családtagjáról a nővérek helyett.

A kórház ápolási igazgatója a hvg.hu megkeresésére azt mondta: a felirattal arra a "sajnálatosan többször tapasztalt helyzetre" hívják fel a figyelmet, amikor "idős és gondozásra szoruló (abban a periódusban még kórházi ellátást nem igénylő) családtagokat hagynak egyesek teljesen magukra". A magyarázat szerint ezek az emberek "rövid idő alatt kerülnek olyan egészségi állapotba, amiből még a kórházi ellátás mellett is kis eséllyel kerülnek ki gyógyultan".

Az ápolási igazgató visszautasította, hogy elvárnák, hogy a betegeket a hozzátartozók etessék, itassák és pelenkázzák. (Fotó: MTVA / Jászai Csaba)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!