Mint korábban szemléztük, Kaposvár Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője, Gelencsér Attila az eredeti árnál háromezer forinttal olcsóbban kínálgatott jegyeket Kovács Ákos helyi koncertjére. A politikus emaileket küldött szét, amiben azt kérte, hogy akit érdekel a lehetőség, küldje meg neki válasz-emailben a nevét, és a helyi Tourinform-irodában 7990 forint helyett 5000-ért veheti meg a belépőt a pénteki eseményre.


Csakhogy a koncertszervezők megkeresték a képviselő akciójáról először beszámoló KPSVR.hu-t, és kiderült, hogy Gelencsér az általuk nyújtott kedvezményt "adta el" sajátjaként. A Székedli és Tóth Kft-nél ugyanis bevett marketingfogás, hogy csoportos kedvezményt biztosítanak az adott város közintézményeinek, nagyobb cégeinek, a képviselő pedig az erről szóló tájékoztatást küldte tovább anélkül, hogy megemlítette volna a szervezőket, vagy azt, hogy a kedvezmény hozzájuk kötődik.

Kiderült az is, hogy a kedvezményhez neveket sem kellett felsorolni, csak a darabszámot, hogy hány jegyre van szükségük. A cég hangsúlyozta, hogy minden promóciót ők intéztek, a városvezetés nem vett részt plakátozásban vagy kedvezményszervezésben, és csodálkoztak, mikor meglátták Gelencsér levelét. (Fotó: MTI / Soós Lajos)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!