Avicii világhírű svéd DJ családja kedden jelentette be, hogy alapítványt hoz létre a zenész emlékére. A Tim Bergling néven született svéd zenészt a világ legjobb DJ-i között tartottak számon.


Az egy éve öngyilkos lett Avicii családjának közlése szerint

a Tim Bergling Alapítvány elsősorban olyan személyek és szervezetek támogatására fog összpontosítani, amelyek a mentális betegségek és az öngyilkosság megelőzésének területén tevékenykednek. Tevékenysége, amely felöleli továbbá a klímaváltozás, a természetvédelem és a veszélyeztetett fajok területeit is, egyaránt kiterjed Svédországra és külföldre.

A Tim Bergling néven született zenész a komoly tradíciókkal rendelkező svéd elektronikus zenei iskola house "tagozatának" legtehetségesebb képviselője volt. Kétszer is jelölték Grammy-díjra, valamint elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját.

A Forbes magazin szerint Avicii a legjobban fizetett DJ-k világranglistáján 2016-ban a 12. helyet foglalta el 4,5 millió dollár bevétellel.

Avicii 2016-ban jelentette be, hogy abbahagyja a turnézást, de stúdióban továbbra is készített zenét.

A szülők fiúk halála után tudták meg, hogy mekkora hatalmas vagyont örököltek.

Lapozz, és kiderül, hogy mekkora összeget kaptak!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!