Mint megírtuk, a 97 éves Fülöp herceg csütörtökön autóbalesetet szenvedett. Erzsébet királynő férje maga vezette Land Roverjét, amikor összeütközött egy másik kocsival, és járműve felborult. Sem ő, sem biztonsági tisztje nem sérült meg, míg a másik autó két utasa kisebb ápolásra szorultak.


Az agg herceg számára már másnap Sandringhambe szállítottak egy másik Land Rovert a királyi család garázsából, és Fülöp azonnal ismét a volán mögé ült. A két legnagyobb brit bulvárlap, a Daily Mail és a The Sun olyan fotókat is közölt, amelyen

egyértelműen látszik, hogy az uralkodó férje elfeledkezett a biztonsági övről.

Norfolk megyei rendőrség szóvivője szombat este - Fülöp nevének említése nélkül - közölte, hogy a rendőrök beszéltek Fülöppel, akit "megfelelően megfogalmazott tanácsokkal" láttak el a biztonsági öv becsatolásának fontosságáról. Fülöp hercegre a csütörtöki baleset miatt - ha megállapítják felelősségét - további rendőrségi intézkedések is várhatnak.

A Buckingham-palota közleménye szerint Fülöp és a másik autó utasai kölcsönösen jókívánságaikat fejezték ki egymásnak. A Kia megsérült utasa, Emma Fairweather azonban a Sunday Mirror című vasárnapi lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy nem kapott bocsánatkérő tartalmú üzenetet a hercegtől, csak egy rendőr hívta fel, aki szó szerint beolvasta a telefonba az udvar üzenetét, ez azonban még nyelvtanilag is nehezen volt értelmezhető, és semmiképpen sem ért fel jókívánsággal, sem bocsánatkéréssel.

Fülöp és felesége, az idén 93 esztendős II. Erzsébet királynő is rendszeresen maga vezeti autóját, ha vidéken tartózkodnak és nem hivatalos programra tartanak.

Mindkettőjüket rendszeresen lehet látni járművezetés közben a Londonon kívüli királyi rezidenciák - Windsor, Sandringham, Balmoral - környékén. Érdekesség, hogy amikor Barack Obama és felesége 2016 áprilisában hivatalos londoni látogatása során felkereste a királynőt és férjét a windsori királyi rezidencián, a parkban leszálló helikoptertől a kastélyig vezető úton az akkor 95 esztendős Fülöp vezette az uralkodót és az elnöki házaspárt szállító autót.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!