A kormány úgy ítéli meg, hogy a hatályban lévő szabályokon való változtatás kockázatos, ezért fenntartjuk a jelenlegi változásokat a zenés rendezvényekkel kapcsolatban


- jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. Ezt azt jelenti, hogy augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket tartani a koronavírus-veszély miatt.

Korábban már több előadó is felszólalt azzal kapcsolatban, hogy a kormány ennyire elhúzta a tömegrendezvényekkel kapcsolatos döntést - miközben a nyár elején arról volt szó, hogy a korlátozás augusztus 15-éig él, ezért több fesztiválszervező is abban bízott, hogy a nyár végén megtarthatók az elhalasztott rendezvények. Majka például kettős mércét emlegetett, amiért focimeccseket megtartottak akár 20 ezer ember előtt is, de a koncerteket nem engedélyezik. A Miniszterelnökség vezetője ezt korábban azzal magyarázta, hogy a zenés rendezvényeken alkoholt is árulnak, ezért azokon az emberek kevésbé figyelnek a távolságtartásra. (Sört a stadionokban is lehet kapni, és Gulyás is elismerte, hogy a futballmeccseken sem tartották be a lelátókon az előírt másfél méteres távolságot.)

Az már két héttel ezelőtt kiderült, hogy elmaradnak a Szent István-napi állami rendezvények, így az augusztus 20-i tűzijáték és a légiparádé is.

kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!