Az ATV Híradó kórházi forrásokból úgy értesült, hogy nem engedi majd be a korán érkező betegeket az Országos Onkológiai Intézetbe, csak a hivatalos rendelési idő megkezdésekor. Azt is tudni vélik, hogy az intézet csütörtöki közleményében már említett elektronikus előjegyzési rendszert augusztustól vezetik be.

Addig is a hajnali, folyosón történő várakozásokat a jövőben úgy fogja az intézet kiküszöbölni, hogy nem engedi be a korán érkezőket az épületbe, és már augusztustól bevezeti az elektronikus előjegyzést. Az Onkológiai Intézet nem cáfolta az ATV értesülését.

Mint ahogy szerdai helyszíni riportunkból kiderült, az Országos Onkológiai Intézet egyik épületében hajnali 5-től várakoznak a betegek, hogy időben sorra kerüljenek és megkapják a kemoterápiás kezelést. A váróterem csak 7-kor nyit ki, ezért a páciensek a lépcsőházban várakoznak.

Embertelen körülmények között órákat várnak kezelésre a betegek az Országos Onkológiai Intézetben

A rendszer átláthatatlan, pedig még a sorszámhoz is sorszámot húznak a gyakran hajnali háromkor kelő betegek.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!