Az év eleji átszervezések nyomán keletkeztek bonyodalmak a bérkifizetésekben, amit még mindig nem sikerült orvosolni.


Márciusban került nyilvánosságra, hogy a Honvédkórház jó néhány dolgozója 2023-ban egyáltalán nem kapott fizetést, míg másoknál „csak” a pótlékok kifizetése maradt el.

A Magyar Orvosok Szakszervezete az ATV-nek megerősítette:

Elek Norbert, a Magyar Orvosok Szakszervezetének helyi csoportvezetője azt mondta, a Honvédkórházban közel háromezren dolgoznak, és csaknem mindenkit érint a probléma. Például ő maga kirívóan magas, több mint 100 bérszámfejtési papírt kapott az idei első három hónapról, ezzel pedig gyakorlatilag követhetetlenné vált a bérszámfejtés. Hozzátette,

„A műszakpótlékok, ügyeleti díjak kifizetése sem történik még meg rendesen, tehát ez nem azt jelenti, hogy nem kapjuk a pénzeket, hanem azt, hogy nem tudjuk leellenőrizni pontosan, jól kaptuk-e” – mondta Elek Norbert.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság még márciusban azt közölte, hogy kezelték a problémát, de most úgy fest, ez mégsem sikerült teljesen. Az ATV-nek a Honvédkórház levélben azt írta, hogy az észlelt számfejtési eltérések okát megvizsgálták és kijavították, a következő számfejtési periódusban pedig egy összegben fizetik ki az alapilletményeket és a változó béreket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!