A jelképes átnevezésről szóló megemlékezésen a budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely is beszédet mondott.


Jelképesen Október 7. térnek nevezték át a fővárosi Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar teret két hétre a Hamász terroristái által Izraelben elkövetett támadás áldozatainak emlékére vasárnap.

A megemlékezést és a tér átnevezését a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) a fővárosi önkormányzattal és Erzsébetváros önkormányzatával közösen szervezte.

A rendezvényen Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete köszönetét fejezte ki a tér szimbolikus átnevezéséért és a szolidaritásért. Jelképesnek nevezte a tér átnevezését azért is, mert, mint mondta, itt született Herzl Tivadar, Izrael állam megálmodója és az október 7-e terrortámadás elkövetői ezt az álmot akarták elpusztítani.

Úgy folytatta: a terroristák zsidó emberek mellett arabokat, keresztényeket, sőt Afrikából érkezett mezőgazdasági tanulmányokat folytató diákokat is meggyilkoltak.

– jelentette ki a nagykövet.

Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke arról beszélt:

október 7. azt jelenti Izraelnek és a diaszpórának, mint amit szeptember 11. jelent az Egyesült Államoknak. Grósz hozzátette: mindkét cselekményt fanatikus iszlamisták követték el.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere azt mondta, hogy Budapesten nincs helye az erőszakot legitimáló, relativizáló tüntetéseknek.

- mondta a rendezvényen a főpolgármester.

A főpolgármester a budapestiek nevében szolidaritását fejezte ki, mint mondta, "osztozunk az izraeli nép fájdalmában". Herzl Tivadarra utalva kitért arra, hogy Izrael állam létrehozásának gondolata "Budapestről származik".

- mondta a megemlékezésen a főpolgármester.

(via MTI)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!