A legtöbb történelmi esemény nem pont úgy zajlott le, ahogy emlékszünk rá. Léteznek történelmi mítoszok, amelyek a hivatalos történelemírás kánonjába is bekerülnek, bizonyos dolgokban mégis hamisak. Korábban Sonnevend Júlia beszélt nekünk egy interjúban arról, hogy a berlini fal lebontása egyáltalán nem úgy történt, ahogy emlékszünk rá. A mítoszteremtés szinte mindenhol megjelent a történelem során, az viszont különösen érdekes számunkra, ahogy az utóbbi időben külföldön sokan kezdtek el mítoszt teremteni 2015 egyik fontosabb eseményéből.
Négy éve ilyenkor Budapest néhány központi terét teljesen megtöltötték a menekültek. Mára talán azért sem része ez a kormányzati kánonnak, mert a rövid idő alatt áthaladó 140 ezer migráns nagyobb probléma nélkül volt képes elhagyni Budapestet, és a II. János Pál pápa téren, valamint a Keleti pályaudvar előtt látott jelenetek inkább azt mutatták, hogy a magyarok segítenek a menekülteknek, miközben a magyar állam káoszba süllyed. Ehhez képest már Adam LeBor magyarul nemrég megjelent fikciós krimije is történelmi eseményként kezeli azt a pillanatot, amikor a Keleti előtt várakozó menekültek úgy döntöttek, hogy gyalog mennek el Németországig, és nekiindultak az autópályának.
Kovács Baltazár az a cigány hős, akire Magyarországnak szüksége van
Adam LeBor megírta az utóbbi időszak leghangulatosabb magyar krimijét, fasizálódó kormánnyal, erős áthallásokkal és egy fantasztikus főszereplővel.
Valami hasonló mítoszteremtés történik a ZDF legújabb filmjében, a már magyar felirattal is megnézhető A döntés órái - Angela Merkel és a menekültek című film első részében, amely egy teleregény és egy dokumentumfilm furcsa keverékét alkotva próbálja visszaadni annak a 2015. szeptember 4-ei napnak a drámaiságát. A főszereplők Angela Merkel német kancellár és Mohammad Zatareih szír menekült, aki a film szerint rávette a többieket arra, hogy induljanak el gyalog a Keletitől. Merkel archív képekben is megjelenik a filmben, de alapvetően Heike Reichenwaller alakítja, rettenetesen.
A film a két főszereplő egyetlen napjáról szól. Látjuk Merkelt reggel kávézni, majd végignézhetjük, ahogy a stábjával elindítja a napot, végigbeszélik a programokat. A narratíva szerint miközben Merkel politikai eseményeken vesz részt, van ideje gondolkodni azon, hogy mit kezdjen a Magyarországon várakozó, de Németországba tartó menekültekkel. Egy beszélő fej kissé didaktikusan még el is mondja, hogy hiába tart épp beszédet Merkel, profi politikus, így ilyenkor van ideje nagy kérdéseken töprengeni. Később azt látjuk, ahogy Merkel vadul telefonál, próbálja kezelni a helyzetet, támogatást szerezni és megnyugtatni megszerzett támogatóit.
A másik oldalon pedig ott van Zatareih, aki meg is szólal a filmben, a Keletinél várakozik, és egyre reménytelenebbé válik számára, hogy eljusson Németországig. Egyedül van, de megismerkedik néhány emberrel, akik katalizátorrá válnak abban, hogy aztán elindítsa a tömeget Ausztria felé. Végignézhetjük, ahogy Merkel az események közben folyamatosan kapja a híreket arról, hogy mi történik Magyarországon, és hogy szinte előbb találja ki, hogy merre fognak sétálni a menekültek, mint ők maguk.
A film legnagyobb hibája elsőre, hogy nem világos, mi akar lenni. A jelenetek egy része archív felvétel, egy része interjú, a maradék tévéjátékszerűen dramatizált eseménysor, színészekkel. Látszik, hogy a dramatizált jelenetek leforgatására kevés pénzt szántak, így inkább telenovellára emlékeztető jeleneteket látunk, borzasztóan teljesítő színészekkel. Reichenwaller szinte minden karaktert elvesz Merkelből, és persze nem könnyíti meg a helyzetét, hogy az egyik jelenetben a kancellárt látjuk, a másikban a színészt. Reichenwaller tekintetében Merkelénél sokkal több fáradtság és idegesség van, ezért hiába mondják el beszélő fejek, hogy mennyire racionális ember Merkel, mégsem hisszük el róla. Óriási a kontraszt a két karakter között.
Zatareih a Keletinél játszódó jeleneteiben is rengeteg kínos jelenet van, például amikor megismerkedik új barátjával, majd megkérdezik egymástól, honnan jöttek. Értjük természetesen, hogy itt el kellene magyarázni a nézőnek, hogy mindketten szírek, de ha már dokumentumfilmet nézünk, érdemes megjegyezni, hogy két szír már az akcentusból fel fogja ismerni egymást, nem kell külön megbeszélni.
A második részben aztán megértjük valamennyire, miért így dolgozták fel ezt a témát. A legérdekesebb részek az archív felvételek, de épp azt nem kapjuk meg belőlük, amitől megérthetnénk a döntéseket: a kontextust, a tárgyalásokat, a történet hátterét. Nehéz persze eldönteni, hogyan lehetett volna ezt elmagyarázni kínos dramatizált részek nélkül.
A filmben Orbán Viktor csak egyetlen archív jelenetben szerepel, egyébként a szálakat a háttérből mozgató politikusként hivatkoznak rá többször. De hiába akadt ki a filmen Györkös Péter berlini nagykövet, ez sokkal hízelgőbb ábrázolása Orbánnak, mint a valóság, vagy akár az, amit Merkel kapott a készítőktől. A film látható szereplői szinte mindent Orbán hibájának rónak fel, és mindenről azt halljuk, hogy titokban a magyar miniszterelnök akarta így. Kényelmes szerep ez Orbánnak, hiszen az jön le belőle, hogy kancellárokat ugráltat, ha a saját politikai céljairól van szó. Egy ponton a dramatizált Merkel szájából, az eredeti Merkelhez mérve kissé karakteridegenül, még az is elhangzik, hogy
Átkozott Orbán,
hiszen a film szerint a magyar miniszterelnök nem hagyott mozgásteret a döntésre Európa legnagyobb hatalmú emberének.
Azokban a napokban egyébként Magyarországról nézve Orbán a legkevésbé sem volt a háttérből mindent uraló politikus, hiszen élőben láthattuk, hogy a magyar állam a káoszba süllyed a menekültáradat kezelésében, akár szándékosan, akár képességek híján. Nehéz elképzelni, hogy ne lettek volna szándékos manőverei, de talán túlzás feltételezni, hogy ő vezetné láncon Európa vezetőit.
Hiába szólalnak meg többen a Merkel körüli döntéshozók közül, így például Thomas de Maiziére volt külügyminiszter, sokkal nem jutunk közelebb a valódi döntéshez, amelyet Merkelnek meg kellett hoznia. A drámai jelenetek arra utalnak, hogy a döntés, amely szerint befogadó lesz a menekültekkel, az övé volt, és éjjel hozta meg, a konyhájában, a ZDF pedig ragaszkodik ahhoz, hogy ami a filmben szerepel, az úgy is történt. Annyi valóban látszik, és valószínűleg ez az igazsághoz is közelebb van, hogy ami aznap történt, az egyetlen nő felelős döntése volt egy olyan időszakban, amikor mindenki más gyáván kerülte a döntéseket. Ezért a felismerésért talán megérte legyártani ezt a másfél órát.
Hiszen egyébként a film túlmutat önmagán. Merkel két évtizedes kormányzásának talán legfontosabb emlékezetes pillanata az volt, amikor úgy döntött, hogy Németország befogadja a menekülteket. Könnyen lehet, hogy Merkel hagyatékát ez a döntés fogja igazán befolyásolni, nem az a stabilitás, amit Németország neki köszönhetett. Ezért is érezhették fontosnak a német közszolgálati tévénél, hogy feldolgozzák ezt a napot.
Komoly hiba ugyanakkor, hogy hiába játszódik a film Magyarországon, magyar szereplők nem szólalnak meg benne. Még az újságírók is németek, pedig jóval több magyar újságíró dolgozott a Keletinél. Pont ezért hiányoznak sokszor a valódi történések. Nem tudjuk meg, pontosan mi történt a menekültekkel, csak azt látjuk, hogy Zatareih egyszer csak elunja magát, valahonnan a kezébe kerül egy megafon, és közli, hogy indulunk.
A próbálkozásban igazán érdekesek az archív felvételek, amelyeken Budapestet, a menekültekkel teli autópályát és buszokat, illetve Merkelt láthatjuk. Kár, hogy nem sikerült valódi felvételeket szerezni a dramatizált részek helyett is, akkor ez egy fontos és jó dokumentumfilm lenne.
