A cél nem az alapterület csökkentése, hanem az, hogy sokkal jobban hasznosítsuk a rendelkezésre álló teret - mondta Matt Simister, a Tesco közép-európai igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában.


Az áruházlánc új üzletpolitikája a nagy alapterületű áruházak stratégiai átalakításáról szól, a nagy áruházakban megszüntetik a nem jól teljesítő területeket, például a műszaki termékek értékesítését.

A budaörsi hipermarketben például a korábban 16 ezer négyzetméteres áruház eladótere 6300 négyzetméterre csökkent, a többi területen pedig többek közt posta, éttermek, butikok, gyógyszertár és pénzváltó kapott helyet.

A vezérigazgató szerint sokkal vonzóbb a szinte bevásárlóközponttá átalakult hipermarket a vásárlóknak. Ráadásul összességében a korábbinál színvonalasabb szolgáltatást tudnak így nyújtani, illetve eredményesebbé is válnak, hiszen az eladótér egy részét bérbe tudják adni.

A hipermarketek átalakításának előkészítése és lebonyolítása 2015 óta zajlik, a cég nyeresége pedig a 2017-es 0,9 százalékról mostanra 3 százalékra nőtt.

Újabb áruházak nyitását nem tervezik, inkább a meglévő eladótereket fejlesztik, a vásárlóélményt javítanák.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Krizsán Csaba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!