Tényfeltáró vizsgálatot rendelt el az egész országot megrázó aszódi kettős gyilkosság ügyében Balogh János, országos rendőrfőkapitány.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 46 éves férfi - május 20-áról 21-ére virradóra - két lányát álmában ölte meg. Az áldozatok 14 és 16 évesek, láthatáson voltak apjuknál. A férfi a gyilkosság után a Heves megyei Adács közelében egy arra haladó mozdonynak rohanva öngyilkosságot kísérelt meg. Értesüléseink szerint a súlyos sérüléseket szenvedő férfi még nincs kihallgatható állapotban.

A meggyilkolt lányok évek óta rettegtek az apjuktól. Az anyjuk négyszer is feljelentette a volt férjét, akit három ügyben is elmarasztaltak korábban. Az édesanya, miután napokig nem tudta elérni őket, jelezte a lányai eltűnését a rendőrségen, és azt is elmondta, hogy szerinte veszélyben vannak. Miután elégedetlen volt a rendőri intézkedéssel, panaszt tett a gyöngyösi ügyészségen is, ám így is majd egy hét kellett ahhoz, hogy fény derüljön a brutális kettős gyilkosságra.

Kapcsolódó

Aszódi kettős gyilkosság: kiment a lakáshoz a rendőrség a két lány eltűnésének bejelentése után, de nem mentek be

A jelenlegi ismereteik szerint az elsődleges intézkedések megfeleltek a szabályoknak.

Később kiderült, hogy a rendőrök voltak kint az apa lakásánál, de nem mentek be, akkor már valószínűleg a gyerekek napok óta halottak voltak.

Az ORFK közleményt adott ki pénteken a családi tragédiával kapcsolatban. Ebben azt írták, hogy a rendőrség őszinte részvétét fejezi ki az elhunytak hozzátartozóinak és együttérzését mindenkinek, akit ez a súlyos tragédia megrendített.

- A mindannyiunkat megrázó eset részleteinek, előzményének feltárása, az ezekből levonható konkrét és általános következtetések megállapítása érdekében az országos rendőrfőkapitány május 27-én teljes körű tényfeltáró vizsgálatot rendelt el - közölték.

Megkerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy megtudjuk, ők is indítanak-e vizsgálatot a történtek tisztázása érdekében. Emellett arra is rákérdeztünk, hogy történt-e feljelentés az ügyben a rendőri és az ügyészségi intézkedés miatt, az alábbi választ kaptuk Kovács Katalin szóvivőtől:

Tájékoztatom, hogy a megkeresésben megjelölt adatokkal a Központi Nyomozó Főügyészségen nyomozás nem indult, feljelentés az ügyben továbbra sem érkezett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!