Most én is egy öreg műtárgynak érzem magam ebben a környezetben, amikor Andy jól ismert tárgyaira emelem a tekintetem. Sokszor jártam a házában, sokszor beszélgettünk, szinte minden tárgyat jól ismerek, ami itt most hozzáférhetővé válik olyan emberek számára, akik a tárgyakon keresztül akarnak megérinteni valamit, amit úgy hívnak, hogy hírnév, amit úgy hívnak, hogy siker

- mondta Geszti Péter pénteken a Nagyházi Galéria sajtótájékoztatóján, melyen az Andy Vajna hagyatékából származó, árverésre kerülő tárgyak bemutatására szerveztek. Az aukción több mint kétszázötven tételre lehet majd licitálni, melyek között gyönyörű kínai bútorok és dísztárgyak ugyanúgy megtalálhatók, mint Kovács Margit kerámiái, Munkácsy Mihály egyik fő műve, a Krisztus Pilátus előtt egy tanulmányfestménye, art deco bútorok, vagy éppenséggel Vajna híres sötétkék Bentley-je. A gyűjtemény javát és legérdekesebb részét ugyanakkor kétségkívül a filmes relikviák teszik ki: filmplakátok, forgatási fotók, kellékek, és olyan személyes emlékek, amelyeket csak az igazi filmőrültek értékelnek igazán.

Ha én licitálnék - bár van bennem egy kicsi hátborzongató érzés, hogy a barátom tárgyára licitáljak, az egy érzelmi dolog, nem biztos, hogy megteszem -, akkor azokra a filmes relikviákra licitálnék, amelyek, mondjuk, Alan Parkertől származnak

- mesélte Geszti, hozzátéve, hogy bármennyire is jó dolog, hogy ezek a tárgyak most hozzáférhetővé válnak, őt azért el is szomorítja ez az esemény.

Innen most legjobban nyilvánvalóan Andy Vajna maga hiányzik, és furcsa dolog látni azokat a tárgyakat, amelyek között sokat üldögéltünk, beszélgettünk és tervezgettünk. Ővele mindig tervezgetni volt a legjobb, álmodozó típusú ember volt, ebben nagyon hasonlítunk egymásra, én nagyon sokat tanultam tőle filmezéssel kapcsolatban, filmek marketingjével kapcsolatban és azzal kapcsolatban, hogy általában hogy kell összerakni valamit jól, hogy az működjön, hogy az embereket érdekelje. És ez a sokfajta tudás, amit nagyon egyszerűen tudott továbbadni, az most mind itt bennem csendesen üldögél, és egy kicsit rezignáltan veszem tudomásul, hogy ennek az embernek a tárgyai most szétszóródnak rengeteg más idegen ember lakásában, életében.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24-hu

Geszti ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az aukció tárgyai között sok vicces tétel is akad, ami egyből alkalmat is adott némi sztorizásra.

'96-ban Andy kirángatott magával Los Angelesbe, hogy A miniszter félrelép című film forgatókönyvén dolgozzak vele úgy, hogy előtte nem ismert engem, valaki beajánlott, és aztán tíz napot volt szerencsém ott üldögélni és dolgozni. Pontosabban ebből négy napot csak úgy lazán a medence partjén töltöttem, amíg ő bement dolgozni a városba, és amikor látta, hogy a produktivitásom alacsony, akkor berángatott az irodájába, és még öt napon keresztül próbáltam vicces dolgokat beleírni a filmbe. Aztán rájöttem, hogy miért megy nehezen: azért, mert beültetett a tárgyalójába, ahol lógott egy embertelen méretű, rettenetesen ocsmány olajfestmény, amit Sylvester Stallone saját magáról készített, amin Stallone iszonyatos kigyúrt izmokkal és egy gépágyúval állt és nézett rám.

Geszti ez után inkább mégis Andy Vajna házában folytatta a munkát, melynek szüneteiben azért alaposan körülnézett. A házban fellelhető tárgyak közül rengeteg került most az aukció kollekciójába, köztük három kés, éspedig az első három Rambo-film ikonikus kései.

Szénné röhögtem magam, amikor láttam azt, ami ezt az egész amerikaias gondolkodást jelképezte, hogy a számozással együtt nőttek a kések, és azon gondolkodtam, hogy ha a Rambo 4-et is ő csinálta volna, akkor már egy szablyával kellett volna rohangálnia szerencsétlen Stallonének. A titkos vágyam az volt, hogy milyen menő lenne, ha egyszer így a körmömet piszkálhatnám egy Rambo-késsel. Ezek a kések most itt vannak, de már kevésbé érdekelnek, Alan Parker kézi rajzai sokkal inkább

- mondta el Geszti. Rajta kívül a Nagyházi Galériát vezető Soóky Marietta az aukciósház történetéről osztott meg emlékeket, Lengyel László művészettörténész a gyűjteményük egyéb darabjairól beszélt, Bánó András újságíró pedig Vajna Tímea üzenetét tolmácsolta, melyben megindokolja, miért árverezi el ezeket a tárgyakat. Álljon itt az indoklás tíz pontja, mely stílusában kissé kilóg a galéria fennkölt, magas művészettel átitatott légköréből:

  • Sokat írtatok, hogy vannak-e eladó filmes dolgok.
  • Amerikába költözök, és nem szeretnék annyi raktárt kibérelni.
  • Az USA-ba való szállítás is nagyon drága, és így sem tudom hova elhelyezni a dolgokat, bútorokat.
  • Nagyon fáj, ha ránézek az emlékekre.
  • A kocsit nem tudom fenntartani.
  • Az aukció bevételének java része jótékonysági célra megy, amire nagy szükség van karácsony előtt.
  • Végkielégítést szeretnék adni azoknak, aki Andynek dolgoztak jó pár évtizeden keresztül.
  • Nagyon sok dolgot megtartottam, amitől képtelen voltam megválni, majd lehet, hogy múzeumot fogok ezekből csinálni.
  • Biztos, hogy jó helyre kerül majd minden, és így Andy szellemi hagyatéka örökké fennmarad.
  • Már nagyon sok mindent elajándékoztam, de egyben szerettem volna egy méltó aukciót csinálni a férjem tiszteletére.

10 Fotó megtekintése

Árverezik Andy Vajna hagyatékát: ha van rá pénze, akár ön is Rambo-késsel piszkálhatja a körmét

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24-hu

Még több

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24-hu

Még több

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24-hu

Még több

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24-hu

Még több

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24-hu

Még több

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24-hu

Még több

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24-hu

Még több

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24-hu

Még több

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24-hu

Még több

A kollekciót bemutató kiállítás november 23-tól december 1-ig lesz látogatható a Nagyházi Galériában, november 26-án 16 órakor egy tárlatvezetést is tartanak, melyen bővebben is beszélnek az árverésre kerülő darabokról. Az aukció maga - mely egyébként a galéria 250. árverése lesz - december 7-én 14 órakor lesz, a bevétel egy részét Vajna Tímea döntése alapján a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja kapja meg.

Itt Ön is átlapozhatja, mit árvereznek el Andy Vajna legendás tárgyaiból

Bentley, filmes relikviák, bútorok, bélyegek, kések.

A gyűjtemény tételeit ön is átlapozhatja, akad közöttük pár tízezer forintos kikiáltási ártól kezdődő VHS- és DVD-gyűjtemény, ebédlőbútor, íróasztallá alakított rulettasztal, de olyan személyes tárgyak is, mint Vajna kedvenc szivardoboza. Egészen szélesen húzódik a skála, a több százezres dísztárgyak és bútorok mellett a legdrágább elem a tízmillió forintról induló Bentley és a huszonnyolcmillióról induló Munkácsy-festmény.

Kiemelt kép: 24.hu / Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!