Különös jelenség bukkant fel a közösségi oldalakon. Úgymond NER kompatibilis közéleti emberek, művészek panaszkodni kezdenek a megélhetési nehézségeikre, magánéleti hányattatásaikra, ami miatt nem élhetnek nyugodtan tovább abból a jól megszokott, ki tudja, mekkora túltámogatásból, amiből eddig. Teszik mindezt publikusan, talán, mert fűrészpor van az agyuk, kő a szívük helyén.
Mindenesetre szeretnének közsajnálatnak örvendeni, akár a valóság show műsorok kiszuperált sztárjai. Végtére is tényleg elveszíthették a valóságérzéküket, ha nem átallnak megtenni ezt a látszólag cinikus és minden empátiát nélkülöző gesztust, amikor mindenki tudja, hogy nem olyan kenyérgondokkal küzdenek, mint az ingyen muskátliért is sorban álló nyugdíjasok.
Persze lehet, tényleg kétségbe esnek, hiszen nincsenek hozzászokva, hogy a politikushaverjaik szerint megállapított létminimumból kelljen megélniük átmenetileg, hogy francia sajt helyett trappistát vegyenek a gyerekeiknek, maguknak pedig whisky helyett sört az esti meccsnézéshez. Így van ezzel minden emberi lény ebben az országban, aki alól hirtelen fut ki a szekér: először a közös költséget nem fizeti a társasházban, s csak aztán fogja meggondolni, hogy a Gundel helyett otthon főzzön. Idő kell valóban, míg az ember lejjebb adja az igényeit.
Azért is merik világgá kürtölni a bánatukat, mert azt gondolják, hogy a magyar emberek tiszta hülyék. Mindenkivel szolidárisak, gyűjtenek feszt arra is, amire az államnak kéne költenie a saját beszolgáltatott adóforintjaikat, oktatásra, kisvasútra, minipártok megsegítésére, szomszéd gyerekének cipőre. Meg még a Sicratmannek is gyűjtenek, pedig az érthetetlen nyelven énekel, ráadásul nem is nemzeti a művészete. Majd adnak nekem is az idióták, gondolják ezek az emberek, hisz szeretik azt a felhőtlen boldogságot, amit csak én tudok szállítani nekik, és megértik, hogy erre csak úgy vagyok képes, ha esténként csülkös pacalt eszem.
Előre jelzem, hogy Pozsgai Zsoltra nem vonatkozik a fenti állítások mindegyike, de ő is közzétett a fészbúkon egy álláshirdetést, ami meglehetősen bántó lehet. Például azok számára, akiket nemzetietlenségük alapján cenzúráztak ki színházakból, irodalmi támogatásokból, és tengődnek, vagy árufeltöltőként keresik pénzüket tisztességesen, mert szart nem hajlandók csinálni odavetett pályázati fillérekből. Esetleg azoknak a gyerekeire nézve, akik kénytelenek voltak migrálni a nemzetietlen Franciaországba, ahol legalább levegőt venni hagyják őket.
Pozsgai hirdetésének szövege ennyi volt:
ÁLLÁSKERESÉS! Szakmájában sikeresnek mondott kulturális /művészeti szakember állást keres. Ok: a kulturális Tao támogatás megszűnése miatt állandó havi munkáját és jövedelmét elvesztette, kilátástalan, lehetetlen helyzetbe került családfenntartó. Több évtizedes színházi és filmes szakmai tapasztalattal Budapesten vagy vidéken dramaturgi, rendezői munka. Kulturális intézmény színházi tevékenységének menedzselése. Televíziós sorozat írás, filmes és téves dramaturgia. Művelődési ház vezetés. Kistelepülésen polgármesterként indulás választáson, ha a településen erre alkalmas személy nincs. Bármely kreatív munka. Angol nyelv ismerete. Fentiek hiányában szívesen vállalok Pest megye területén mozgó étel - ital - kávéautomata feltöltést autóval. Mindezt munkaviszonyban, vagy havi számlázással. Ajánlatokat kérem privátban. Megosztásokat kérem, megköszönöm! Kérem komolyan venni. Mert az. (Nem kell síró ikonokat feltenni, ez arról szól, lehet olyan hely, ahol szükség van rám, csak nem gondolják, hogy megkeressenek.)
Minden mondata elgondolkodtató. Különös tekintettel a "kistelepülésen polgármesterként indulás választáson" kezdetű. Vajon milyen színekben és mire fel indulna ilyen választáson egy számára ismeretlen településen Pozsgai? Mit tud ő az önkormányzatiságról? Csak nem azt tapasztalta, hogy politikusnak lenni a legkönnyebb megélhetés manapság ebben az országban, legalábbis bizonyos zászlók alatt, és az istenadta nép pénzével gazdálkodás a lehető legjobb biznisz?
Pozsgainak volt munkája, nem is kevés az elmúlt nyolc évben, és díja is, elismerése is.
Hogy az Új Színház művészeti vezetéséből és számlálatlanul kiadott drámáiból nem rakott félre, az senkire nem tartozik. Nem akarnék a zsebében turkálni, pont elegen turkálnak itt a mások zsebeiben, míg az éhen nem hal. Csak arra lennék kíváncsi, vajon mi történhetett ilyen hirtelen. Nincsenek barátai, rokonai, akik nem hagyják az út szélén, vagy csak a szánalomra apellál? Mindenesetre felettébb erkölcstelen és nemzetietlen visszaélni azzal, hogy éhező gyerekszájakat vizionálnak a rajongók, akiknek Pozsgai tevékenységének köszönhetően sincs sok empátiájuk és fogalmuk arról, hogy hány ember él ebben az országban normális fizetés nélkül, kilakoltatás előtt.
Pozsgai becsületére legyen mondva, a posztot leszedte. Reméljük, nem azért, mert néhányan csodálkozásukat fejezték ki, hogy egy ilyen kiváló kultúrharcos, aki Bayer Zsolt műsorában dicsekedhet a külföldi rendezéseivel, csak úgy kieshetett a hatalom kegyeiből. Mindenesetre biztosak vagyunk benne, hogy esténként szépen imádkozik azóta is a jobb megélhetésért, és elkezdte írni új drámáját arról, hogy igaz-e a lázári mondás, miszerint mindenki annyit ér, amennyije van.
Kiemelt kép: Pozsgai Zsolt drámaíró dolgozik szállodai szobájában a XIX. Magyar Drámaíró Versenyre készülő darabján. A verseny témája a 4-es metró építése.
MTI Fotó: Rosta Tibor
