A fucsieni hatóságokat egy online hitelközvetítéssel foglalkozó cég értesítette, a mesterséges intelligenciával működő szoftverük ugyanis jelzést adott arról, hogy nem érzékelt szemmozgást egy azonosításra beszkennelt arcon - írja az MTI a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lapra hivatkozva.

A rendőrök röviddel ezután, egy félreeső tanyán ütöttek rajta a 29 éves férfin, bizonyos Csangon, miközben éppen megpróbálta elégetni a holttestet. A hatóságok a nyomozás alapján azzal gyanúsítják a férfit, hogy április 11-én megfojtotta barátnőjét, aki azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja, miután anyagi vitába kerültek egymással. A gyanú szerint Csang a gyilkosságot követően autója csomagtartójába rejtette a nő holttestét, és elmenekült a tetthelyről, közben pedig a barátnőjének kiadva magát szöveges üzenetben szabadságot kért a nő munkáltatóitól, szüleinek pedig azt hazudta, hogy néhány napra szabadságra megy. Csang továbbá 30 ezer jüant (1,2 millió forintot) vett fel barátnője bankszámlájáról a nő telefonjának segítségével.

A mesterséges intelligencia annak köszönhetően tudta leleplezni az esetet, hogy az azonosítási eljárás során a hitelkézbesítő applikáció a felhasználóit kacsintásra kéri,

ezúttal azonban nem érzékelt szemmozgást, a hangfelismerő szoftver pedig azt jelezte, hogy egy férfi folyamodik a kölcsönért.

A sikertelen azonosítás miatt a cég egyik alkalmazottja avatkozott közbe, és miután a nő arcán zúzódásokat, nyakán pedig vastag, vörös nyomot fedezett fel, azonnal értesítette a rendőrséget.

Kínában az arcfelismerő technológiát egyre szélesebb körben használják: a nagyvárosokban számos helyen alkalmazható fizetéskor, illetve bizonyos szolgáltatások igénybevételekor, de a bűnüldözésben is fokozódik a jelentősége, hiszen a térfigyelő kamerák jó eséllyel rögzítik a bűnelkövetők arcát.

(Kiemelt kép: iStock)

Épül az ország, ahol senki nem bújhat el a kormány elől

Kínában egyre fejlettebb módszerekkel figyelik meg az embereket, és ez még csak a kezdet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!