A 77 éves Varga Istvánnak konkrét grandiózus tervei vannak, szerinte békés történelmi igazságszolgáltatás történhetne a módszerével.


77 évesen sem szeretne pihenni Varga István nagyvállalkozó: a Bors cikke szerint a feltaláló azt vette a fejébe, hogy aranyat fog bányászni Magyarországon.

Varga elmélete szerint

mintegy 500 milliárd euró értékű arany lapul a Börzsönyben por formájában körülbelül 500 méteres mélységben.

A milliomos vállalkozó hitelesnek vélt kutatási adatokkal tudja bizonyítani a nemesfém meglétét, amivel szerinte vissza lehetne fizetni a magyar államadósságot. Varga úgy is gondolja, hogy nem saját további gyarapodására költené a hatalmas – bár egyelőre csak elméleti – vagyont. Azzal semmit nem érnék, ha a két autóm mellé vásárolnék egy harmadikat, és nagyobb házra sem vágyom. „Én már minden jót megéltem az életben, szeretnék ezért a szent magyar hazám javára s minél többet tenni” – fogalmaz a ma is napi 10 órát dolgozó vállalkozó, akinek ennél grandiózusabb tervei is vannak.

Varga Istvánnak konkrét elképzelései vannak a munka menetéről is: „A kitermelést robotok fogják végezni, tehát már nem a hagyományos bányászati módszereket használjuk. Már tartanak is a tárgyalások egy japán céggel a gépek legyártásáról. Ugyancsak a föld alatt építünk egy feldolgozóüzemet” – vázolja.

„A megyényi területtel egyrészt nagyobb lenne az országunk, másrészt legalább részben érvényesülne egyfajta történelmi igazságszolgáltatás, ráadásul békés eszközökkel” – teszi hozzá Varga, érvelve amellett, hogy miért lenne jó minél hamarabb megkezdeni a Börzsönyben – elmélete szerint – lapuló arany kitermelését.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!