Katasztrófa közeli állapottól tartanak a mezőgazdaságban. Nincs eső, a gazdák már egy átlagos termésnek is örülnének.


A zöldség és a gyümölcs aranyárban kelhet el idén nyáron, de a szántóföldi növényeket termesztők is panaszkodnak – írja a Népszava. Ha pedig a takarmánynövényekből és a kenyérgabonákból is annyira gyenge lesz a termés, mint amilyennek az időjárás alapján ígérkezik, akkor a húsok, húskészítmények és a kenyér ára is nőni fog.

"A Nyugat-Dunántúl, az Alpok-alja kivételével az egész országban aszály van" – mondta a Népszavának Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke. A legszárazabb régiókban mintegy 150 milliméternyi csapadék hiányzik, ami már a talajvízkészletét is érinti, és nincs vízutánpótlás. Előfordult, hogy az átlagos hektáronkénti 5-5,5 tonnás búza termés helyett 1,5-1,6 tonnát, kukoricából pedig az átlagos 7-8 tonna helyett 3-4 tonnát takarítottak be – tette hozzá Vancsura József a Népszavának nyilatkozva.

A kormány a tartósan vízhiányos állapot miatt meghosszabbította az öntözési idényt és átvállalta az alapdíj 70 százalékát, de ez csak részmegoldás, amíg Európa sereghajtói között vagyunk az öntözéses gazdálkodásban. Így aztán előre tervezés helyett marad a reménykedés, hogy esni fog az eső.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!