Bizonytalan időket élünk. Berobbant a koronavírus-járvány második hulláma, nagy ütemben nő a fertőzöttek száma nemcsak nálunk, de több európai országban is, sőt, a világ más részein is vannak aggasztó jelek, Indiában például lényegében naponta dönt rekordot az új fertőzöttek száma. Nemcsak a járványhelyzet és a több helyen zajló, épp hol elakadó, hol újrainduló vakcinakísérletek szülnek bizonytalanságot, hanem azt sem látni pontosan, mennyire szenvedi meg a gazdaság ezt a második hullámot, egyáltalán, meddig tart a második hullám.

Ilyen helyzetben pedig a klasszikus menekülőeszközök felé fordulnak a befektetők, a nemesfémek, elsősorban az aranytömbök, valamint az aranyékszerek, briliánsok egyre felkapottabbak lesznek - a tapasztalat ezt mutatja.

Az ékszerek iránti, az utóbbi években tapasztalható felfokozott érdeklődést a koronavírus-járványnak már az első hulláma is felerősítette. Az arany árfolyama tavaly év végén még 1500 dollár környékén járt, aztán idén augusztus elejére 2050 dollár fölé kúszott, vagyis 35 százalékos emelkedést produkált bő fél év alatt. Ugyan azóta kissé korrigált az árfolyam, de még így is közel jár a 2000 dolláros szinthez.

A Tiffany, a Cartier és a Bvlgari luxusnak tűnik, de már inkább befektetés

Az ékszer nem csak egy érzelem tárgyi kifejeződése, hanem biztos befektetés is lehet. A BÁV 2020-as műtárgybefektetési indexe szerint az ékszerbefektetések aránya 16 százalékos növekedést ért el 2020-ban. A minőségi ékszer nem csak megjelenésében, hanem értékét tekintve is időtálló.

Több tényező pedig abba az irányba mutat, hogy nincs még vége az emelkedésnek.

Egyrészt a nagy államok bőszen költekeznek, hogy a második hullám minél kevésbé tegyen kárt a gazdaság működésében, csomagokkal támogatják a vállalkozásokat és a lakosságot, munkavállalókat, a jegybankok pedig beindították a pénzpumát: a kamatok 0 százalék közelében vannak, és elemzők egyöntetű véleménye szerint jó darabig még nem is várható kamatemelés.

A világban pénzbőség van, a pénz keresi a helyét, ebből pedig nemcsak a részvénypiacok, ingatlanok szoktak profitálni, hanem az arany is - bizonytalan helyzetben pedig még inkább érvényes ez.

Az arany világtanács (World Gold Council) nemrégi elemzésre arra jutott, hogy van még tér a további áremelkedésre. A klasszikus fogyasztói kereslet pont a világjárvány miatt megcsappant, hiszen a tömegrendezvények tiltása miatt sorra maradtak el esküvők, de a befektetők továbbra is vonzónak tartják az aranytömböket, aranyékszereket, ez pedig húzza fel az árat. Ahogyan enyhül majd - a várakozások szerint - jövőre a pandémiás helyzet, és kezd visszatérni az élet a megszokott kerékvágásba, úgy kaphat lendületet az árfolyam az eddig elhalasztott esküvők, lakossági ékszervásárlások oldaláról.

Az árfolyamemelkedést a gyengülő dollár is támogatja.

Érdemes felidézni, hogy a koronavírus-járvány első hulláma idején, tavasszal óriási volt a kereslet az aranytömbök iránt a BÁV-nál. Olyannyira, hogy egy időre ki is fogytak az aranytömb-készletek. Ennek részben az volt az oka, hogy az ilyen tömböket gyártó cégek leálltak egy ideig, és márciusban a szállítás is akadozott szerte Európában. Ezért akkor az egyre növekvő kereslet áttolódott a klasszikusan lakossági befektetésnek számító aranyékszerek és az arany fizetőeszközök felé. Aztán ahogyan újranyitott Európa, úgy rendeződött a helyzet az aranytömböknél is - a kereslet azonban nem akart alábbhagyni.

Szponzorált tartalom

A cikk a BÁV támogatásával készült.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!