A Múzeum Antikvárium április 28-án, a Kossuth Klubban megrendezendő 40. árverésén a magyar irodalom kiválóságainak száznál is több első kiadású, vagy egy-egy neves írónk által a pályatársainak dedikált kötetére licitálhatnak az érdeklődők, sőt, számos kéziratot is elárvereznek majd - olvasható az üzlet sajtóközleményében.

Az aukció egyik különleges tételéhez, a Jókai Mór által 1900-ban írt kéziratos levélhez egy anekdota is
kapcsolódik: az író írásban kért helyreigazítást a Pesti Hírlap akkori főszerkesztőjétől, mivel a
lapban korábban hosszasan ecsetelték, hogyan talált Jókai egy aranyórát Balatonfüreden, amit egy ifjú
hölgynek juttatott vissza. Jókai egy levélben tette helyre a dolgokat, ami rávilágított a valóságra - az aranyórát eszerint

valójában nem ő találta meg, hanem felesége nővére, akitől az időmérő egy fürdő felügyelőjén át jutott vissza jogos tulajdonosához.

Az eseményen egy közel ötven kötetes avantgárd gyűjtemény is gazdára talál majd, köztük Kassák Lajos egy portréja.

A legérdekesebb tételek itt egy galériában is végiglapozhatók:

Galéria

Múzeum Antikvárium

Lechner Ödön egy költségvetési jegyzéke

24huGaléria

Arany, Csontváry, Horthy, Jókai és Weöres kéziratai is kalapács alá kerülnek egy aukción

Arany, Csontváry, Horthy, Jókai és Weöres kéziratai is kalapács alá kerülnek egy aukción

1/14 Múzeum Antikvárium

Lechner Ödön egy költségvetési jegyzéke

Fotó megosztása:

2/14 Múzeum Antikvárium

Fotó megosztása:

3/14 Múzeum Antikvárium

Fotó megosztása:

4/14 Múzeum Antikvárium

Fotó megosztása:

5/14 Múzeum Antikvárium

Kassák Lajos portréja

Fotó megosztása:

6/14 Múzeum Antikvárium

Kassák Lajos dedikált kötete

Fotó megosztása:

7/14 Múzeum Antikvárium

Egy Arany János által aláírt, a Magyar Tudományos Akadémián kiadott számla

Fotó megosztása:

8/14 Múzeum Antikvárium

Amerigo Tot dedikációja egy róla szóló könyvben

Fotó megosztása:

9/14 Múzeum Antikvárium

Benczúr Gyula üzenete

Fotó megosztása:

10/14 Múzeum Antikvárium

Levelezőlap Csontváry Kosztka Tivadar kézírásával

Fotó megosztása:

11/14 Múzeum Antikvárium

Herman Ottó kézírásos levele

Fotó megosztása:

12/14 Múzeum Antikvárium

Horthy Miklós kormányzó levele

Fotó megosztása:

13/14 Múzeum Antikvárium

Márai Sándor: Szindbád hazamegy

Fotó megosztása:

14/14 Múzeum Antikvárium

Weöres Sándor egy tanulmánya

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Sosem látott fotó került elő Fekete István Bogáncsáról

bogáncs

Elképesztő dedikációk tűnnek fel a legnagyobb magyar antikvárium új aukcióján

antikvárium

Gárdonyi és Jókai dedikált kötetei is egymilliósnál magasabb áron keltek el

antikvárium.hu

Kossuth-kézirat és betiltott könyvek is kalapács alá kerülnek rövidesen egy internetes könyvárverésen

antikvarium.hu

Elkelt a világhírű írónő kincset érő kézirata

jane austen

Fotó megosztása:

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!