Áramütés végzett három Rothschild-zsiráffal a kenyai Soysambu Rezervátumban - írja az MTI. Az állatok alacsonyan lógó elektromos vezetékek mellett haladtak el, amikor megrázta őket az áram.

Állítvédők szerint 2019 óta 11 zsiráf, köztük legalább hat veszélyeztetett Rothschild-zsiráf pusztult el az alacsonyan futó távvezetékek miatt.

Kerry Outram állatvédelmi szakember kiemelte: korábban már tervezték az elektromos kábelek áthelyezését vagy feljebb emelését, de az ötletek nem kaptak elég támogatást. A Kenyai Vadvédelmi Szolgálat egyik munkatársa szerint az elmúlt években számos hasonló esetet jelentettek, a szervezetnek azonban nincs jogi hatalma ahhoz, hogy intézkedjen a kábelek ügyében. A kenyai villamosenergia-vállalat sajnálatát fejezte ki az incidens miatt, és közölte, hogy módosításokat hajtanak végre az érintett területen. A régiót izolálták, hogy elkerüljék az eset megismétlődését.

James Warwick / Getty Images

A Soysambu Rezervátum egyike azon kevés területeknek a Nakuru-tavi Nemzeti Parkon és a Ruko Rezervátumon kívül, amelyben élnek még Rothschild-zsiráfok. Az alfaj populációja egyre zsugorodik, a Természetvédelmi Világszövetség szerint az állatok kizárólag Kenya és Uganda forró, fás szavannáin és cserjés vidékein fordulnak elő. A becslések alapján összesen mintegy 670 egyed maradt, ezek 60 százaléka Kenyában, 40 százaléka pedig Ugandában él.

Néhány hete egy régi elektromos vezeték több mint 50 flamingót ölt meg a Soysambu Rezervátumban, az Elmenteita-tó közelében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!